Birkózás: két magyar érem Lengyelországból

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.19. 22:38
Majoros Ármin Mózes ezüst-, Lőrincz Viktor pedig bronzérmet nyert a kötöttfogású birkózók Wladyslaw Pytlasinski-emlékversenyének vasárnapi napján, a lengyelországi Spalában.

A magyar szövetség (MBSZ) Facebook-oldalának tudósítása szerint a 130 kilogrammos súlycsoportban Majoros fehérorosz és iráni riválisa legyőzésével jutott a döntőbe, ahol a német Eduard Popp jobbnak bizonyult nála.

A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor a 85 kilósok között meglepetésre elveszítette selejtezőmérkőzését egy fehérorosz versenyzővel szemben, de a vigaszágon legyőzte litván ellenfelét, fehérorosz vetélytársa visszalépett ellene, a bronzéremért pedig pontozásos sikert aratott egy másik fehérorosz felett.

A kötöttfogásúak 85 kilós kategóriájában induló másik magyart, az U23-as Európa-bajnok Szilvássy Eriket egy fehérorosz és egy lengyel birkózó elleni sikert követően újabb fehérorosz ellenfele megállította.

A 66 kilósok között Knipli Csongor egy marokkói legyőzése és egy lengyeltől elszenvedett vereség után a nyolcaddöntőben búcsúzott, Krasznai Máté előbb Kozák Istvánt győzte le, majd második mérkőzésén kikapott kubai riválisától. Szabó Martinnak is két meccs jutott: grúz ellenfelénél jobbnak bizonyult, de egy algériaival szemben alulmaradt.

A szabadfogásúak Ziolkowski-emlékversenyének 70 kilogrammos súlycsoportjában Gulyás Zsombor marokkói és fehérorosz ellenfele legyőzését követően a bronzéremért léphetett volna szőnyegre, de visszalépett, így végül ötödik lett.

A 86 kg-os kategóriában Veréb István egy kubainál és egy kazahnál is jobbnak bizonyult, majd kikapott az oroszok világ- és Európa-bajnokától, Abdulrasid Szadulajevtől, a vigaszágon pedig egy fehérorosz nyert ellene.

A 125 kilogrammosoknál Ligeti Dániel felülkerekedett török vetélytársán, de következő, ukrán riválisa ellen búcsúzott a negyeddöntőben.

A kötöttfogásúak Pytlasinski-emlékversenyének szombati napján a 98 kilósok között Kiss Balázs a harmadik helyen zárt, Varga Ádám viszont egy mérkőzés után kiesett. Sike András szövetségi kapitány korábban kijelentette, hogy ebben a kategóriában az olimpiai kvótát megszerző Varga, illetve Kiss között az országos bajnokságon, valamint a lengyelországi nemzetközi versenyen elért eredmények döntenek a riói induló kilétéről. A május közepén megrendezett ob-n Varga nem lépett szőnyegre, távollétében Kiss győzött.

Sike az MBSZ honlapján szombaton elmondta, hogy többet várt mindkét 98 kilogrammos birkózótól, nem ő szeretné eldönteni, melyikük induljon az olimpián, ezért jövő péntekre válogatómérkőzést írt ki a budapesti Körcsarnokba. Varga Ádám és Kiss Balázs speciális szabályok szerint mérkőznek majd egymással.

„Szöul olimpiai bajnoka elárulta, hogy aki ezen a válogatón győz, azt fogja ajánlani az elnökségnek az olimpiai részvétellel kapcsolatban” – írja az MBSZ honlapja.

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
4 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
7 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
7 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
13 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
14 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
2025.09.13. 20:24

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
2025.09.13. 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37
Ezek is érdekelhetik