NS: Storckban vakon bíznak; negyeddöntő előtt – csütörtök

2016.06.29. 23:37
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Bernd Storck Eb-t lezáró nagyinterjút adott a Nemzeti Sportban, amelyben egyebek mellett azt is elmondta Borbola Bencének, hogy a következő hetekben is rajta tartja a szemét játékosai sorsának alakulásán, hiszen a nyakunkon vannak a világbajnoki selejtezők.

Bernd Storck Eb-t lezáró nagyinterjút adott a Nemzeti Sportban, amelyben egyebek mellett azt is elmondta Borbola Bencének, hogy a következő hetekben is rajta tartja a szemét játékosai sorsának alakulásán, hiszen a nyakunkon vannak a világbajnoki selejtezők.

Fiola Attila és Nagy Ádám sem tudja még, hogy hol folytatja a következő szezonban, az egyikük éppen lábadozik bokasérüléséből, a másiknál pedig sorban állnak a kérők. A magyar válogatott vs. külföldi kérők saga legújabb fejezete.

Kibekkeltük, csütörtöktől újra pattog a labda Franciaországban. Elsőként mindjárt kiderül, Robert Lewandowski vagy Cristiano Ronaldo lép-e gólra éhesebben pályára...

Visszatérünk Európába, csak éppen klubszinten. A csúcsközelből alászáll a magyar futball a piramis aljára: kezdődnek az Európa.-liga selejtezői, három magyar csapattal...

Benedek Tibor napokon belül olimpiai keretet hirdet, avagy hazajöttek a pólós fiúk az Adriáról, és finisbe fordult a riói felkészülés. Rác Benedek Balázs írása.

Roger Federer egész különleges figurát vert ki a wimbledoni mezőnyből – érdemes elolvasni Klein Ron tudósítását.

Zsoldos Barna megírta, hogy miért lesz a Mercedes hétvégéje az ausztriai. Vagy nem...

+ 4 oldalon Népsport, múltidéző Zsolt Istvántól Kárpáti Károlyig és Mike Tysontól Alfredi di Stéfanóig.

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
4 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05
Ezek is érdekelhetik