Kép: rossz napja volt? Olvassa el a zsoké bizarr történetét!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.05. 18:37
Nagyon szerencsétlenül járt Chris Meehan, északír zsoké. A fiatal versenyzőt az olaszországi Meranóban rendezett derbin olyan erővel rúgott arcon a lova, hogy betört az orra és huszonnégy öltéssel kellett összevarrni az állát. De a történet itt nem ért véget.

„A hátamon feküdtem és a saját véremben fuldokoltam. Amikor a starter odaért segíteni, gyorsan stabil oldalfekvésbe helyezett. Nemsokára megérkezett a mentőautó is, de mintha nem lett volna elég bajom, a sofőr tolatás közben áthajtott a jobb lábamon. Konkrétan megállt a lábamon! Kiabálni kezdtem, mert tudtam, hogy eltört.” – mondta a fiatal zsoké az északír Belfast Live-nak.

Meehan azonban a fájdalmas történetet még tudta fokozni.

„Azért az elég bizarr, hogy ez velem történt meg, akinek az apja mentőorvosokat tanít vezetni Észak-Írországban és Angliában.” – tette hozzá a zsoké, akinek a felépülése előreláthatólag két hónapot vesz igénybe.


Meehan azonban a fájdalmas történetet még tudta fokozni.

„Azért az elég bizarr, hogy ez velem történt meg, akinek az apja mentőorvosokat tanít vezetni Észak-Írországban és Angliában.” – tette hozzá a zsoké, akinek a felépülése előreláthatólag két hónapot vesz igénybe.

Chris Meehan már jobban van (Forrás: belfastlive.co.uk)
Chris Meehan már jobban van (Forrás: belfastlive.co.uk)

 

 

Legfrissebb hírek

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
16 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
16 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
16 órája

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
17 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
21 órája

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
2026.06.28. 05:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44
Ezek is érdekelhetik