NS: gondolkodtunk, gondolkodtunk – péntek

2016.07.28. 23:43
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.
Több helyen is ott voltunk az események sűrűjében csütörtökön, és igen alaposan beszámolunk a tapasztalatokról. Azt mondja, hogy:– végighallgattunk mindent, amit Kubatov Gábor mondott a Ferencváros sajtótájékoztatóján, és el is gondolkodtunk rajta

– végignéztük a Videoton 1–0-s vereségét az Európa-liga-selejtezőn, és azon is elgondolkodtunk…

– végigvártuk a magyar férfi vízilabda-válogatott egyik utolsó edzését a riói indulás előtt, és azon gondolkodtunk, milyen esélyei vannak Benedek Tibor csapatának az olimpián (jók, amúgy), Bíró Attila női kapitánnyal pedig arról csevegtünk, hogy bírja a csapat, hogy hivatalos, pontosan számolt, szabályosan levezetett edzőmeccseken még kijönnek a hibák.

– ott voltunk Szolnokon, az olimpiára készülő kajakosok edzésén, ahol azon gondolkodtunk, hogy bizony a férfikajak szakágban mindenkinek ez lesz az első olimpiája – de a versenyzők maguk jókedvűek és optimisták, és az a lényeg.

– sőt, a Formula–1-es Német nagydíj médianapján is ott voltunk, ahol pedig azon gondolkodtunk, hogy lehet bármilyen eredményes Sebastian Vettel, a németek számára mindig Michael Schumacher marad a nagybetűs pilóta.

De emellett van Nikolics Nemanja-interjúnk, elemezzük az MTK csatárproblémáit, és Tisza Tibor is elmondja, hogyan élték meg Debrecenben a Kondás korszak végét.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05
Ezek is érdekelhetik