Triatlon: tragédia a budapesti Ironman-versenyen

Vágólapra másolva!
2016.08.01. 12:28
Egy külföldi induló meghalt a hétvégén Budapesten rendezett Ironman 70.3 elnevezésű nemzetközi triatlonversenyt követően.

A szervezők hétfői közleménye szerint a versenyző a futás során lett rosszul. Az Országos Mentőszolgálat kollégái a helyszínre siettek, majd a sportolót kórházba szállították.

A szervezők igyekeznek minden lehetséges támogatást megadni a gyászoló családnak.

„Jelenleg is együtt dolgozunk az illetékes hatóságokkal, és mindent megteszünk a jövőben is, hogy triatlonistáink biztonságos körülmények között versenyezzenek.”
– áll a közleményben.

Szlovák sajtóhírek alapján az elhunyt triatlonos a 41 esztendős szlovák Radoslav Okrucky volt, aki 200 méterrel a cél előtt lett rosszul.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
4 órája

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Olimpiai kvalifikációs triatlon-vk-futam lesz június végén Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:43

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
2026.01.16. 14:00
Ezek is érdekelhetik