Darts: a feltörekvő magyar legyőzte Van Barneveldet!

Vágólapra másolva!
2016.09.16. 09:42
null
Végső János (Fotó:<br />Facebook/Maszlag Zsolt)
Végső János 6:3-ra legyőzte az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveldet a European Tour-sorozat tizedik állomásának selejtezőjében, ezzel feljutott a főtáblára.

Az 1990-es születésű magyar dartsozó a hildesheimi torna kvalifikációs versenyének első fordulójában 6:0-ra megverte a svájci Roman Löffelt, majd 6:5-re felülmúlta a lengyel Krzysztof Ratajskit.

Végsőre a harmadik körben a világranglista 12. helyén álló holland Raymond van Barneveld várt, akit 6:3-ra legyőzött, ezzel kvalifikálta magát a European Tour-sorozat idei utolsó versenyére, és tábla elé léphet az október 14–16. között rendezendő hildesheimi tornán.

Végső János óriási sikert elérve a széria nyolcadik állomásán is a főtáblán szerepelt: a mülheimi viadal első fordulójában 6:3-ra kikapott a német Martin Schindlertől.

A hildesheimi torna előtt kerül sor a sorozat kilencedik versenyére, amelyet ezen a hétvégén rendeznek meg a németországi Sindelfingenben.

Az eddigi nyolc versenyből öt a világelső Michael van Gerwen sikerét hozta, aki Hildesheimben is tábla elé lép – akárcsak Peter Wright, Dave Chisnall és Kim Huybrechts.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
32 perce

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57
Ezek is érdekelhetik