NS: bemutatjuk a „Fekete Beckenbauert” – csütörtök

Vágólapra másolva!
2016.10.26. 23:50
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Csütörtöki számunk első három oldalát (mármint a címlap utáni első hármat) a Magyar Kupa mérkőzéseinek szenteljük: ott voltunk Koroncón, ahol a helyiek a pályán ugyan nem, de az asztal mellett simán legyőzték a Ferencvárost, megjártuk Mádot, ahol az Újpest vitézkedett, és azt is láttuk, amint Bárányos Zsolt pályára lépett a Honvéd ellen, már mint a Rákosmenti KSK kulcsembere. De mindent megtudhatnak a többi NB I-es csapat mérkőzéséről, és még arról is, mit szól Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezetője a Balmazújváros elleni kieséshez.
Csütörtöki számunk első három oldalát (mármint a címlap utáni első hármat) a Magyar Kupa mérkőzéseinek szenteljük: ott voltunk Koroncón, ahol a helyiek a pályán ugyan nem, de az asztal mellett simán legyőzték a Ferencvárost, megjártuk Mádot, ahol az Újpest vitézkedett, és azt is láttuk, amint Bárányos Zsolt pályára lépett a Honvéd ellen, már mint a Rákosmenti KSK kulcsembere. De mindent megtudhatnak a többi NB I-es csapat mérkőzéséről, és még arról is, mit szól Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezetője a Balmazújváros elleni kieséshez.

Egy közeli és egy távoli ismerőssel is beszélgetett Pietsch Tibor és Borbola Bence: Priskin Tamás Szlovákiában sérülése után ismét magára talált, míg Vadócz Krisztián Indiában élvezi a különleges kalandot. Két tanulságos és érdekes beszélgetés.

A Barcelona egyik legjobb játékosát jelenleg nem holmi Messinek meg Neymarnak, pláne Suáreznek hívják, hanem Samuel Umtitinek: bemutatjuk a „Fekete Beckenbauert”.

Dárdai Pált nagyon szeretjük, de azt el kell ismerni, hogy nincs könnyű dolga, amikor valami olyasmit kell véghez vinnie, amibe Jupp Heynckesnek és Josep Guardiolának is beletörött a bicskája. De mi az?

A csapatsportokban kupanagyüzem volt szerdán: mindent megtudhatnak férfi és női kosár- és vízilabdacsapataink kalandozásairól és itthoni küzdelmeiről.

Babos Tímea már várja a szezon végét, és tisztában van vele, hogy órák alatt el is jöhet – merthogy most már úgy bonyolítják le a szingapúri tenisz-világbajnokságot, ahogy. Viszont mindenfélét talál a szobájában... Klein Ron interjúja.

Kárász Anna, az ország egyik legtehetségesebb és legjobb kajakosa még nem heverte ki maradéktalanul, hogy kipörgették a riói olimpiai csapatból, de feldolgozta, és próbál erőt meríteni az esetből Tokióra. Pircs Anikónak őszintén elmondott mindent.

Csütörtökön Itt van Amerika! mellékletünk a soros: benne megismerkedhetnek Auston Matthews jégkorongozóval, akinek a kedvéért még az NBC tévécsatorna is megváltoztatta műsorát, és Scott Norwood NFL-játékos történetével, akin egy bajnoki cím ment el, mégis harmincezren ünnepelték. Na, meg az MLS fociliga rájátszásáról és a többi tengerentúli topliga érdekességeiről is megemlékezünk.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
23 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05
Ezek is érdekelhetik