Olimpia 2024: „A magyar pályázatnak is komoly érvei vannak”

Vágólapra másolva!
2016.10.28. 16:50
Szoros versenyre számít a 2024-es olimpia rendezési jogának elnyeréséért Thomas Lund, a Nemzetközi Tollaslabda-szövetség főtitkára.

A 48 éves dán sportvezető, aki a 41. Yonex magyar nemzetközi tollaslabda-bajnokságra érkezett Magyarországra, kiemelte: Budapest pályázata – akárcsak Párizsé és Los Angelesé – erős.

„Nem kétséges, hogy mindhárom kandidálás nagyon erős, rendkívül szoros versenyre számíthatunk. A vetélytársakhoz hasonlóan a magyar pályázatnak is komoly érvei vannak amellett, hogy miért itt rendezzék a 2024-es játékokat” – fejtette ki a közmédiának nyilatkozva Thomas Lund. Hozzátette, neki a technikai feltételeket kell megvizsgálnia Budapesten, akárcsak kollégáinak a másik két pályázó helyszínen. Kiemelte, a nemzetközi szövetség támogatja az Agenda 2020 programot, hiszen még az olimpiának, a világ legnagyobb sporteseményének is fejlődnie, változnia kell.

„Nagyon izgalmas időszak áll előttünk a jövő évi döntésig, mindhárom pályázónak sok sikert kívánok” – tette hozzá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberi, limai kongresszusára utalva, ahol majd a 2024-es játékok házigazdájáról határoznak. A sportágak közül a tollaslabda rendelkezik a legtöbb – szám szerint öt – szavazóval.

A Budaörsi Városi Sportcsarnokban zajló nemzetközi bajnokság egy kategóriával erősebb az eddigieknél, így első alkalommal kapott international challenge minősítést. Lund kitért rá, biztos benne, hogy a visszatérő és az először ideérkező játékosok is élvezni fogják a viadalt, és új tapasztalatokkal távoznak majd innen.

„A budapesti fontos állomás az európai versenyek között, így jó hír, hogy magasabb szintre lépett. Egy jó, minőségi viadal, amely a jövőben egészen biztosan még a mostaninál is erősebb és jobb lesz” – mondta Lund, aki játékosként kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok volt, s tagja a sportági hírességek csarnokának.

Azzal összefüggésben, hogy a bajnokságon csak 11 pontig tartanak a szettek és adott esetben új típusú hosszabbítás van, kifejtette, a nemzetközi szövetségnél több pontozási szisztémát is kipróbáltak az elmúlt években.

„Fontosak a tesztek, hiszen ezek révén vizsgáljuk a fejlődési lehetőségeket, melyekkel még élvezetesebbé válhat a sportág nézőknek és játékosoknak egyaránt. A különböző típusok tesztelésénél a játékosoktól, szurkolóktól, televíziónézőktől visszajelzéseket kapunk az előnyökről, a hátrányokról, és ezek, valamint saját tapasztalataink alapján tudunk döntést hozni az újítások bevezetéséről” – emelte ki Thomas Lund.

A budaörsi verseny szombati játéknapján a negyeddöntők és elődöntők 10, vasárnap a finálék szintén 10 órától indulnak. A belépés ingyenes.

Legfrissebb hírek

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
9 órája

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Tollaslabda: vb-n és Eb-n is bizonyíthatott idén az utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.19. 09:06

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49
Ezek is érdekelhetik