Darts: hétvégén rendezik a legnagyobb magyar versenyt

2016.11.02. 13:47
Hétvégén rendezik Magyarország legnagyobb dartsversenyét, a 18. Hungarian Opent, amelyre 17 országból csaknem kétszázan neveztek.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Élő Norbert, a sportág hazai szövetségének elnöke kifejtette, azért is fontos a mostani viadal, mert a BDO szervezet januári világbajnokságának pontszerző eseménye, de a kelet-európai rangsorba is beleszámít, amelynek győztese indulhat a vb-n.Élő Norbert, a sportág hazai szövetségének elnöke kifejtette, azért is fontos a mostani viadal, mert a BDO szervezet januári világbajnokságának pontszerző eseménye, de a kelet-európai rangsorba is beleszámít, amelynek győztese indulhat a vb-n.

„Harminc-negyvenezer ember játssza Magyarországon ezt a sportot, közülük ezren igazolt versenyzők. Az idén sikeres ifjúsági Eb-t rendeztünk, 2018-ban a felnőttek kontinensviadalának adunk otthont. A következő nagy tervünk a steel világbajnokság megrendezése lesz, amelyre pályázunk” – mondta a sportvezető.

Ziegenhám Medárd szövetségi kapitány, egyben a szervezőbizottság elnöke elmondta, a Hotel Hungaria City Centerben lesz a viadal, amelynek szombati és vasárnapi része is pontszerző verseny lesz. Az érdeklődők ingyen tekinthetik meg a versenyt, míg az elődöntőktől a Darts Online YouTube-csatornáján élőben lehet követni az eseményeket.

Legfrissebb hírek

Darts: szünetet tart pályafutásában Raymond van Barneveld

Egyéb egyéni
20 órája

Darts: Gerwyn Price nem lesz ott a csapat-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.05.13. 11:03

Ez egyedül Ricardo döntése – Schindler nem tudja, ki lesz a párja a darts csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.05.11. 13:26

A Kovács Patrikot legyőző Josh Rock nyerte meg az ausztriai European Tour-versenyt

Egyéb egyéni
2026.05.11. 09:30

Kovács Patrik nem bírt a darts PL-ben szereplő északírrel a European Touron

Egyéb egyéni
2026.05.09. 20:11

Darts: bravúr Kovács Patriktól, legyőzte a vb-nyolcaddöntőst a European Touron

Egyéb egyéni
2026.05.08. 15:02

Meccsnyílról bukta el a Littler elleni döntőt Humphries hazai közönség előtt a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2026.05.08. 00:03

Wessel Nijman az egynapos dartsversenyek idei királya, már öt PC-diadalnál tart

Egyéb egyéni
2026.05.06. 12:53
Ezek is érdekelhetik