NS Hosszabbítás: Hegyek közt az otthona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.25. 20:59
null
Salamon Márk
A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő mellékletből ajánljuk.

Bár Magyarország távolról sem a hegymászók paradicsoma, éppenséggel magyar az a hegymászó, aki – talán egyedüliként a világon – mind a hat híres-hírhedt alpesi északi falon feljutott a csúcsra a klasszikus útvonalon.

A Piz Badile, a Grosse Zinne, az Eiger, a Matterhorn, a Petit Dru és a Grandes Jorasses mind-mind az európai hegymászás legendás terepe, Salamon Márk pedig öt éven belül meghódította valamennyit, ráadásul egyedül, társ és segítség nélkül, a klasszikus útvonalon, vagyis amelyen az első megmászók is haladtak.

Hogyan jutott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen térképésznek tanuló, majd ösztöndíjjal Innsbruckba kerülő Salamon Márk a csúcsok közelébe, miért egyedül támadja a sziklafalakat, mit tart veszélyesnek és vállalható kockázatnak, s kik a példaképei a hegymászás történetének legnagyobb alakjai közül?

Ezekre a kérdésekre is választ kap a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében megjelenő interjúból.

És még olvashat arról is, hogy…
– miként került Frankfurtba Détári Lajos azután, hogy Barcelonába és Monacóba vágyott.
– mi köze egymáshoz a kiegyezés évének, az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásának és Magyarország legrégebbi sportolási célra épített tornacsarnokának. Sopron egyik ékkövében, az 1867-ben felépített Papréti Tornacsarnokban jártunk.
– vajon csak a balszerencse gátolta meg abban Felipe Massát, hogy a bajnokok sorába lépjen. Mérlegre tettük a Formula–1 pilótamezőnyétől a hétvégi Abu-dzabi Nagydíjon búcsúzó brazil pilóta pályafutását.
– a Budapesti Olimpiai Mozgalom alapítójának, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat nagykövetének, Szalay-Berzeviczy Attilánakükapja, Berzeviczy Albert több más funkciója mellett egyik motorja volt a Magyar Olimpiai Bizottság 1895-ös megalapításának.

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Kezdődik a BL új idénye; 13 év után játszhat ismét négyes döntőt a Kaposvári VK

E-újság
2026.09.07. 23:48

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
2026.09.06. 23:26