Sportpolitika: Szabó Tünde sportügyi megállapodást írt alá Kubában

Vágólapra másolva!
2017.01.25. 13:35
Kuba és Magyarország sportvezetői tárgyalásaik során egyetértettek abban, hogy a doppingellenes küzdelem csakis nemzetközi összefogással és szoros együttműködéssel oldható meg hosszú távon.

Ezt a közös álláspontot is rögzíti az a kétoldalú sportkapcsolatokat és szakmai viszonyt meghatározó megállapodás, amelyet Havannában írt alá Szabó Tünde sportállamtitkár Antonio Eduardo Becali Garridóval, a karibi szigetország Sportért, Testnevelésért és Rekreációért Felelős Nemzeti Intézetének elnökével. Szabó Tünde sportállamtitkár Antonio Eduardo Becali Garridóval, a karibi szigetország Sportért, Testnevelésért és Rekreációért Felelős Nemzeti Intézetének elnökével.

„A sportügyi együttműködési megállapodás célja többek között a két ország sport és testnevelés területre vonatkozó szakmai együttműködésének fejlesztése, erősítése, csereprogramok szervezésének, lebonyolításának támogatása” – mondta szerdán az MTI-nek Szabó Tünde.

Hozzáfűzte, a szerződés azt is tartalmazza, hogy ösztönzik információk, tananyagok, módszertani tanulmányok cseréjét, elősegítik a részvételt a sport és testnevelés témakörben megrendezendő szemináriumokon, konferenciákon, tanfolyamokon.

A dokumentum aláírásán túl az államtitkár megtekintette a kubai akkreditált antidopping-laboratóriumot és a Sportorvosi Intézetet, felkereste továbbá a Kubai Sportinformatikai Központot.

„Ismertettem a magyar sportot érintő, napjainkban zajló változásokat, kitértem a Nemzeti Sportinformációs Rendszerre és beszámoltam a táplálékkiegészítő-szereket bevizsgáló budapesti labor előkészületi munkálatairól” – mondta Szabó Tünde, aki kinntartózkodása során találkozott a nemzetközi együttműködésekért felelős Cubadeportes főigazgatójával, Luís Alberto Pérez Olivaresszel, továbbá az atlétikai és az úszószövetség vezető képviselőivel is.

 

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik