Darts PL: Taylor kikapott, már csak Van Gerwen veretlen

2017.03.09. 23:30
Phil Taylor kikapott Adrian Lewistól a darts Premier League hatodik, glasgow-i állomásán, így már csak a holland Michael van Gerwen veretlen a mezőnyben.

A nap első mérkőzésén Adrian Lewis és Phil Taylor 3–3-ig fej fej mellett haladt, Lewis azonban ezután már csak egy leget engedett Taylornak, aki ezzel elszenvedte első vereségét a Premier League mostani kiírásában.

Következett a hazai környezetben játszó Peter Wright, aki 5–1-re elhúzott James Wade-től, de végül meg kellett szenvednie a győzelemért.

„Nem akartam csalódást okozni a szurkolóknak, nem vagyok elégedett a játékommal" – nyilatkozta Wright a 7–5-ös sikerét követően.

Kim Huybrechts
csak magát okolhatja, amiért 5–4-es vezetésről 7–5-re kikapott a sérülés után visszatérő Michael van Gerwentől.

Két holland nem akármilyen összecsapását láthatta ezután a glasgow-i közönség. Raymond van Barneveld 4–1-es hátrányból 6–4-re fordított, végül 7–5-re verte meg Jelle Klaasent.

A záró találkozón a másik hazai kedvenc, Gary Anderson pillanatok alatt 5–0-s előnybe került Dave Chisnall ellen, ám a skót közönségnek „söprés” helyett be kellett érnie egy 7–3-as diadallal.Adrian Lewis és Phil Taylor 3–3-ig fej fej mellett haladt, Lewis azonban ezután már csak egy leget engedett Taylornak, aki ezzel elszenvedte első vereségét a Premier League mostani kiírásában.

Következett a hazai környezetben játszó Peter Wright, aki 5–1-re elhúzott James Wade-től, de végül meg kellett szenvednie a győzelemért.

„Nem akartam csalódást okozni a szurkolóknak, nem vagyok elégedett a játékommal" – nyilatkozta Wright a 7–5-ös sikerét követően.

Kim Huybrechts
csak magát okolhatja, amiért 5–4-es vezetésről 7–5-re kikapott a sérülés után visszatérő Michael van Gerwentől.

Két holland nem akármilyen összecsapását láthatta ezután a glasgow-i közönség. Raymond van Barneveld 4–1-es hátrányból 6–4-re fordított, végül 7–5-re verte meg Jelle Klaasent.

A záró találkozón a másik hazai kedvenc, Gary Anderson pillanatok alatt 5–0-s előnybe került Dave Chisnall ellen, ám a skót közönségnek „söprés” helyett be kellett érnie egy 7–3-as diadallal.

A jövő heti hetedik fordulót Hollandiában, Rotterdamban rendezik.

DARTS PREMIER LEAGUE
6. ÁLLOMÁS, GLASGOW

Adrian Lewis (angol)–Phil Taylor (angol) 7–4
James Wade (angol)–Peter Wright (skót) 5–7
Kim Huybrechts (belga)–Michael van Gerwen (holland) 5–7
Jelle Klaasen (holland)–Raymond van Barneveld (holland) 5–7
Dave Chisnall (angol)–Gary Anderson (skót) 3–7

ÍGY ÁLLNAK A 6. FORDULÓ UTÁN

 

Legfrissebb hírek

Darts: szünetet tart pályafutásában Raymond van Barneveld

Egyéb egyéni
15 órája

Darts: Gerwyn Price nem lesz ott a csapat-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.05.13. 11:03

Ez egyedül Ricardo döntése – Schindler nem tudja, ki lesz a párja a darts csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.05.11. 13:26

A Kovács Patrikot legyőző Josh Rock nyerte meg az ausztriai European Tour-versenyt

Egyéb egyéni
2026.05.11. 09:30

Kovács Patrik nem bírt a darts PL-ben szereplő északírrel a European Touron

Egyéb egyéni
2026.05.09. 20:11

Darts: bravúr Kovács Patriktól, legyőzte a vb-nyolcaddöntőst a European Touron

Egyéb egyéni
2026.05.08. 15:02

Meccsnyílról bukta el a Littler elleni döntőt Humphries hazai közönség előtt a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2026.05.08. 00:03

Wessel Nijman az egynapos dartsversenyek idei királya, már öt PC-diadalnál tart

Egyéb egyéni
2026.05.06. 12:53
Ezek is érdekelhetik