Dopping: a riói érmét elveszítő románt 2024-ig eltiltották

MTI MTIMTI MTI
2017.04.27. 21:03
A doppingvétséget elkövető Gabriel Sincraian román súlyemelő hivatalosan is elveszítette az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpián nyert bronzérmét, és a friss döntés értelmében nyolc évig nem versenyezhet.

A tesztoszteronhasználaton rajta vesztő sportoló ügyében lefolytatott fegyelmi vizsgálat most zárult le, s az IWF, a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő-szövetség adata szerint Sincraiant 2024. augusztus 12-ig tiltották el.

A román emelő kizárásáról a svájci székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) még tavaly decemberben határozott, azóta függőben volt az ügye. Pozitív teszteredménye előtt az ötkarikás játékokon eredendően a harmadik helyen végzett a férfiak 85 kilogrammos kategóriájában.
Sincraian visszaesőnek számít: 2013-ban egy versenyen kívüli ellenőrzés során megállapították már, hogy tiltott szert használt. Akkor két évre tiltották el a versenyzéstől.

Románia az utóbbi ötven év leggyengébb olimpiai szereplését produkálta Rióban. A román sportolók által megszerzett egy arany, egy ezüst és három bronz közül kell az egyik bronzérmet visszaadni.

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
9 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:27

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:56

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:10

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Megalakult a Visegrádi Négyek Súlyemelő-szövetsége

Egyéb egyéni
2026.08.26. 12:18

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Súlyemelés: Lóránt Jázmin három aranyérmet nyert a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.20. 15:53