NS: lázasan is 9-es; Berki állítja, elvették tőle az aranyat – hétfő

2017.04.23. 23:42
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

NagyGergely lapunktól 9-es osztályzatot kapott, azaz a tavasz eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a Vasas kapusa a Honvéd ellen. A magát gyengének érző angyalföldi kapus a rangadó szünetében úgy gondolta, ebben az állapotban képtelen folytatni a meccset, végül a pályán maradt, s ő lett a piros-kékek sikerével záruló találkozó hőse. A többek között 11-est is hárító kapust Sinkovics Gábor kérdezte
NagyGergely lapunktól 9-es osztályzatot kapott, azaz a tavasz eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a Vasas kapusa a Honvéd ellen. A magát gyengének érző angyalföldi kapus a rangadó szünetében úgy gondolta, ebben az állapotban képtelen folytatni a meccset, végül a pályán maradt, s ő lett a piros-kékek sikerével záruló találkozó hőse. A többek között 11-est is hárító kapust Sinkovics Gábor kérdezte

„Ezt az aranyat elvették tőlem!” – mondja Berki Krisztián, aki nehezen tudja feldolgozni, hogy az orosz főbíró vezetésével megszületett döntés után orosz versenyzőé lett a lólengés aranya a tornászok kolozsvári Európa-bajnokságán. Kovács Erika interjúja

Hosszú Katinka tíz számban indulhatna a budapesti vizes világbajnokságon, persze csak elméletileg, ám azt később hozza nyilvánosságra, hogy valójában hányban látjuk versenyezni a Duna Arénában

Sajnos egy újabb legendával lettünk szegényebbek, elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok súlyemelő, Földi Imre – a Nemzet Sportolója május 8-án lett volna 79 éves. A nagyszerű sportember pályájának legfontosabb pillanatait Szabó Gábor írásán keresztül idézhetjük fel

Senki sem számított rá, de a magyarférfiválogatott bravúros teljesítményt nyújtva bronzérmet szerzett a cselgáncsozók varsói Európa-bajnokságot záró csapatversenyben. Rác Benedek Balázs helyszíni tudósításából az is kiderül, hogy legközelebb miért kerül be a csomagok közé egy nagy táskányi kitűző

Hétfő lévén ezúttal is szolgálunk nosztalgiamellékletünkkel, a Népsporttal. 1967: Francia ügyeskedés UEFA-keretben; A szív embere: Kehrling Béla; 1977: Lenin-békedíj magyar diadallal; Péter Amerikában

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
19 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05
Ezek is érdekelhetik