Birkózó Eb: Németh Zsanett az aranyéremért küzdhet

2017.05.04. 13:49
Németh Zsanett az elődöntőben is győzött, így az aranyéremért léphet szőnyegre a nők 75 kilogrammos kategóriájában az Újvidéken zajló birkózó Európa-bajnokságon csütörtökön.

Az UTE versenyzője a negyeddöntőből biztosan, de nehéz mérkőzésen jutott tovább korábban, s a moldovai Svetlana Saenko elleni elődöntőben is nagy küzdelemre kényszerült.

A kétszeres U23-as Európa-bajnok magyar sportoló figyelmetlenül kezdte a mérkőzést, ellenfele szinte rögtön megragadta a lábát, ám Németh jól reagált a nehéz helyzetre, s szép kontratámadás végén mögé került, majd összefogta riválisát, billentése azonban néhány centivel rövidebb volt a kelleténél. Állásból így 2–0-s magyar előnnyel folytatták a felek, a kellemetlen stílusú Saenko pedig nagy elánnal küzdött a fordításért. A moldovai aztán a második percben ismét sikeresen ment lábra, de újra ő járt rosszul, mert akcióját képtelen volt végigvinni, Németh pedig megint mögé ment.

A 4–0-s előny megnyugtatónak tűnt, ugyanakkor a magyar birkózó kicsit visszafogottan birkózott. A pihenő után Saenko tovább hajtott, és előbb kiléptette ellenfelét (4–1), majd az utolsó percben levitte (4–3), s már csak egy pont volt a hátránya. Németh a hajrában minden energiáját mozgósítva bontotta a moldovai fogásait, a bíró figyelmeztette is passzivitásért, pontot azonban nem kapott riválisa, az eredmény pedig már nem változott.

„Alig hiszem el, hogy sikerült felnőtt Eb-n döntőbe jutnom” – mondta az MTI-nek a riói olimpián is szereplő Németh Zsanett, majd némi magyarázatot is adott a kicsit óvatosabb birkózására. – „Az az igazság, ha a világversenyeken úgy birkóznék, mint az edzéseken, akkor már akár az olimpián is érmet nyerhettem volna, de azt tanultam, hogy nem szabad meggondolatlanságokba belemenni, mert az visszaüthet. A moldovai ellen egyébként is nagyon nehéz birkózni, kellemetlen a stílusa.”

Németh Zsanett a 19 órakor kezdődő esti programban a címvédő török Yasemin Adarral mérkőzik.

A nap másik magyarja, a szabadfogásúak 61 kilogrammos kategóriájában szereplő Molnár József kiesett, miután a nyolcaddöntőben őt legyőző azeri versenyző nem jutott fináléba.

Az Eb-n péntekig a szabadfogásúak és a nők küzdenek az érmekért, a hétvégén pedig a kötöttfogásúak versenyeivel zárul majd a viadal.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
Tegnap, 12:07

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14