Evezés: Galambos Péter aranyérmes Belgrádban

2017.05.07. 13:18
Galambos Péter nyerte a könnyűsúlyú egypárevezősök versenyét az evezősök idei világkupa-sorozatának első állomásán, Belgrádban.

A magyar versenyző a szakadó eső és a hideg ellenére is kitűnően teljesített a vasárnapi döntőben. Már az első métereken a mezőny élére állt, s bár féltáv után svájci és belga ellenfele feljebb zárkózott, ő továbbra is őrizte a körülbelül egy hajóhossznyi előnyét. Az üldöző két-három egység a táv utolsó 500 méterén hatalmas hajrába kezdett, megközelítették a világbajnoki ezüst- és bronzérmes Galambost, de a 30 éves váci sportoló remek finissel elsőként ért a célba – olvasható a magyar szövetség Facebook-oldalán.

A zárónapi finálék közül még a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesek futamában volt magyar versenyző, itt Szigeti Roland és Forrai Dávid a négy induló között a negyedik lett.

A B-döntős magyar egységek közül Abid Syham (könnyűsúlyú egypár) összesítésben a nyolcadik, Simon Béla és Juhász Adrián (kormányos nélküli kettes), illetve Papp Gergely és Matheisz József (normálsúlyú kétpár) a tizedik, Tamás Bence és Csiszár Péter (könnyűsúlyú kétpár) a 11., Pétervári-Molnár Bendegúz (normálsúlyú egypár) pedig a 12. helyen zárt Belgrádban. magyar szövetség Facebook-oldalán.

A zárónapi finálék közül még a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesek futamában volt magyar versenyző, itt Szigeti Roland és Forrai Dávid a négy induló között a negyedik lett.

A B-döntős magyar egységek közül Abid Syham (könnyűsúlyú egypár) összesítésben a nyolcadik, Simon Béla és Juhász Adrián (kormányos nélküli kettes), illetve Papp Gergely és Matheisz József (normálsúlyú kétpár) a tizedik, Tamás Bence és Csiszár Péter (könnyűsúlyú kétpár) a 11., Pétervári-Molnár Bendegúz (normálsúlyú egypár) pedig a 12. helyen zárt Belgrádban.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.07.31. 11:55

Evezés: van, akinek a vb-részvétel is a tét

Egyéb egyéni
2026.07.30. 14:29