Fejlesztés: új sportcsarnok alapkövét rakták le Kaposváron

2017.05.03. 12:58
Szerdán lerakták a bruttó 6 milliárd forintból felépülő új sportcsarnok alapkövét Kaposváron.

A négyezer ember befogadására alkalmas multifunkcionális létesítmény két év alatt készül el az Arany János utcai régi sportcsarnok melletti egykori téglagyári területen. Az ingatlan modern körülményeket biztosít a kosár- és a röplabdázók edzéseihez, mérkőzéseihez, valamint kulturális rendezvényekhez.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az eseményen azt hangsúlyozta: a kormány nemcsak beszél, hanem tesz is azért, hogy a vidék Magyarországa Budapesthez hasonló ütemben tudjon fejlődni. A Modern városok programra utalva közölte: az Orbán-kormány volt az első, amelynek szavait tettek is követték.

A politikus szólt arról, hogy az ország gazdasági növekedését meghatározó megyei jogú városok akkor lesznek valódi regionális központok, ha munkahelyeket tudnak teremteni és széles körű szolgáltatásokat nyújtanak a szabadidő eltöltéséhez.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arra emlékeztetett, hogy az új sportcsarnok „az évszázad kaposvári beruházási programja” a város egykori polgármesteréről elnevezett Németh István Program keretében épülhet fel.

A sportcsarnokról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az új létesítmény lehetőséget biztosít a fiataloknak egészségük megőrzéséhez, szabadidejük „jó társaságban” való eltöltéséhez.

Dér Tamás (Fidesz-KDNP) alpolgármester az MTI érdeklődésére elmondta: az új sportcsarnok építésére azért volt szükség, mert az 1983-ban emelt régi létesítmény elavult, egyre szűkösebbnek bizonyult sport- és kulturális rendezvények megtartásához.

Az új csarnok építésével párhuzamosan a régit felújítjuk, a város a rekonstrukcióra két ütemben mintegy egymilliárd forintot költ – fűzte hozzá.

Legfrissebb hírek

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13

Újabb látványos terveket mutatott be új stadionjáról az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.07.19. 15:56

Az Újpest elnöke is megszólalt az új stadion felfüggesztett engedélyezési eljárásáról

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 17:39

Fél évre felfüggesztették az Újpest új stadionjának engedélyezési eljárását

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 16:00

Stadiont neveznek el a kedden elhunyt Mircea Lucescuról

Minden más foci
2026.04.09. 16:34

Sporttörténeti ritkaság: Messi az első aktív játékos, akiről lelátószektort neveztek el

Minden más foci
2026.03.27. 16:57

„A világ legnagyszerűbb stadionja” – A Los Angeles Memorial Coliseumban jártunk

Képes Sport
2025.12.16. 09:44

Romstadion Grúziában: a világ egyik legkülönlegesebb pályáján jártunk – VIDEÓ!

Képes Sport
2025.12.02. 10:17