Triatlon: ismét a sportág fővárosa lesz Tiszaújváros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.16. 15:40
Címkék
Újfent a triatlon fővárosa lesz Tiszaújváros, ahol július 15. és 23. között a Triatlon Nagyhét keretén belül ismét világkupaversenyt rendeznek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen rendezett keddi sajtótájékoztatón Lehmann Tibor főrendező, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke elmondta: megszakítás nélkül a 21. ITU vk-t tartják majd a Tisza-parti városban, ami a világon egyedülálló. Lehmann Tibor főrendező, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke elmondta: megszakítás nélkül a 21. ITU vk-t tartják majd a Tisza-parti városban, ami a világon egyedülálló.

A triatlon-rendezvények sora már májusban megkezdődött a városban a hagyományos Jabil 3 Próba elnevezésű esemény kerékpáros számával, amelyen összesen 681-en kerekeztek. Júniusban az úszó-, júliusban pedig a futópróbát tartják.

A világkupát a 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét keretében rendezik, ez magába foglalja az ETU triatlon junior Európa-kupát is.

A sajtótájékoztatón Bráz György, a város polgármestere bejelentette, hogy az önkormányzat idén is támogatja anyagilag a rendezvény-sorozatot, méghozzá több mint hatvanmillió forinttal.

Emlékeztetett arra, hogy Tiszaújváros tavaly ünnepelte várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulóját, az idei triatlon nagyhét pedig a következő ötven év első rendezvénye lesz.

Pálffy Gábor, a főtámogató MOL Petrokémia Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta: a cég a Tiszaújváros Jövőjéért alapítványon keresztül támogatja a triatlon rendezvénysorozatot, „ezzel is jelezzük, mennyire fontos nekünk is, a MOL-csoportnak a város, és az itt élők”.

Márkus Balázs a szervezőbizottság társelnöke közölte, az elmúlt esztendők hagyományainak megfelelően a sportot számos kulturális és szabadidő programmal fűszerezik majd a nagyhét alatt.

Lehmann Tibor a közeljövőről szólva jelezte, a mostani hétvégén rendezik meg Tiszaújvárosban a klubcsapatok országos bajnokságát és az egyéni ranglistaversenyt, összesen 700-750 sportoló részvételével. A házigazda egyesület tizenegy csapattal képviselteti magát.

Legfrissebb hírek

Olimpiai kvalifikációs triatlon-vk-futam lesz június végén Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:43

A jövő sztárjai: Lipták Tamás triatlonkapitány

Utánpótlássport
2026.01.12. 09:00

Los Angeles 2028: maximális létszámot céloz meg a Magyar Triatlonszövetség

Egyéb egyéni
2026.01.09. 11:17

Triatlon: marad a bevált receptnél az utánpótlás

Utánpótlássport
2026.01.06. 09:09

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

A Szalai nővérek érkezésével triatlonnal bővül a Vasas sportági kínálata

Atlétika
2025.12.14. 10:48

Három hónappal gyermeke születése után visszatér Kuttor-Bragmayer Zsanett

Egyéb egyéni
2025.12.12. 14:06

Lehmann Csongor: Ez az év mérföldkő a pályafutásomban

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:19
Ezek is érdekelhetik