Rövid távú triatlon Eb: magyar bronz a junioroknál

2017.06.17. 19:13
A portugál Joao Pereira nyerte meg az ausztriai Kitzbühelben zajló rövid távú triatlon Európa-bajnokság szombati férfi versenyét. Az egyetlen magyar induló, Bicsák Bence 37. lett.

A nemzetközi szövetség (ITU) honlapja szerint nagyon szoros befutó döntött az aranyéremről, ugyanis a legjobb három között mindössze négy másodperc volt a különbség a 1.5 kilométer úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló távon.

Bicsák, aki két hete sprinttávon kilencedik volt egy világkupafutamon, már az első számban lemaradt, s később se tudott felzárkózni, így az 53 induló közül a 37. helyen futott a célba

A junioroknál sprinttávon – 750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 kilométer futás – viszont szép magyar siker született: Lehmann Csongor bronzérmet nyert úgy, hogy hárman szinte egyszerre zúdultak a célba. A magyar versenyző mindössze egyetlen másodperccel kapott ki a győztes portugál riválisától, míg célfotóval került spanyol ellenfele mögé. Soós Gergő szintén az élmezőnyben zárt hatodik helyével.

Vasárnap az immár az olimpiai műsorban is szereplő vegyes váltóval zárul a kontinensviadal.

RÖVID TÁVÚ TRIATLON EB
FÉRFIAK
Európa-bajnok
: Joao Pereira (Portugália) 1:45:31 óra
2. Raphael Montoya (Franciaország) 1:45:32
3. Joao Silva (Portugália) 1:45:35
...37. Bicsák Bence 1:51:30

Legfrissebb hírek

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
6 órája

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
2026.09.25. 22:13

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
2026.09.25. 13:52

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
2026.09.24. 15:44

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

Egyéb egyéni
2026.09.24. 14:55

Jön a triatlon ünnepi hosszú hétvégéje Pontevedrában

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:42

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
2026.09.21. 12:00

Triatlon: Dévay Márk és Kropkó Márta sikerei Karlovy Varyban

Egyéb egyéni
2026.09.13. 21:42