Szlovákia: a magyar zászlót is visszakövetelik a lelátókra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 15:33
Meg kell változtatni a szlovákiai sporttörvénynek azt a részét, amely tiltja, hogy szurkolók a sporteseményekre idegen országok zászlóit vagy állami szimbólumait vigyék be – sürgették a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) képviselői Pozsonyban tartott szerdai sajtótájékoztatójukon.

A szóban forgó törvény, amely 2014-ben lépett hatályba Szlovákiában, megtiltja, hogy kiemeltnek vagy kockázatosnak minősített nyilvános sporteseményeken jelenlegi vagy a múltban létezett idegen országok zászlói vagy állami szimbólumai legyenek a szurkolóknál.

A sokak szerint egyértelműen politikai indíttatású szabályozást a gyakorlatban leginkább az olyan magyar kötődésű felvidéki sportklubok – például a dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatának – mérkőzésein érvényesítik, ahol a szurkolók korábban magyar zászlóval jártak ki a meccsekre. A szabályozás korlátait a drukkerek különböző ötletekkel kerülik meg, például a magyar zászlót mozaikszerűen rakják össze a nézőtéren piros, fehér és zöld lufikból.

„A törvény hibás, alkotmányellenes és az uniós normákat is sérti” – mondta Nagy Dávid, az MKP jogi szakértője, aki a szlovák állampolgársági törvényhez hasonlította a jogszabályt. Rámutatott: a felvidéki magyar párt azért is sürgeti a törvény megváltoztatását, mert a magyar kötődésű felvidéki sportklubok és kiemelten a DAC mérkőzéseire egyre több nem szlovákiai szurkoló is jár, akiket ugyancsak korlátoz a vonatkozó szabályozás.

Példaként felhozta: idén áprilisban a DAC egyik találkozójára egy magyar zászlóval érkező székesfehérvári szurkolót nem engedtek be a szlovák hatóságok, előállították és eljárást is indítottak ellene. Előzetes intézkedésként fél évre eltiltották a dunaszerdahelyi klub mérkőzéseinek látogatásától, s bár a fellebbezést követően enyhítették a büntetést szóbeli megrovásra, a szakértő jogértelmezése szerint mégis arról lehet beszélni, hogy a szurkoló szabad mozgáshoz való jogai sérültek.

„Abszurd, hogy a 21. század Európájában tiltsák egy másik szuverén ország zászlaját, jelképeit” – szögezte le Nagy Dávid.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
4 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
11 órája

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30
Ezek is érdekelhetik