Birkózó-vb: mind a négy magyar a vigaszágban bízhat

KOHÁN GERGELY (PÁRIZS)KOHÁN GERGELY (PÁRIZS)
Vágólapra másolva!
2017.08.22. 13:32
Felemásan kezdődött a magyar kötöttfogásúak második napja a Párizsban zajló világbajnokságon: négyből három indulónk sikerrel vette az első akadályt, Eb-ezüstérmes nehézsúlyú kiválóságunk, Lám Bálint viszont rögtön a nyitó mérkőzésén meglepően sima vereséget szenvedett fiatal kubai ellenfelétől. A második meccsén aztán Torba Erik, Szabó László és Krasznai Máté is kikapott, így mind a négyen a vigaszágban reménykedhetnek.  

A mieink közül elsőként szőnyegre lépő, a legkisebb (59 kg) súlyban induló Torba Erik az átaludt első három perc után a második félidőben hengerelt a grúz Lasa Mariamidze ellen a selejtezőben, több dobást és pörgetést is bemutatva 10:2-nél technikai tussal időt előtt véget vetett a meccsnek.Torba Erik az átaludt első három perc után a második félidőben hengerelt a grúz Lasa Mariamidze ellen a selejtezőben, több dobást és pörgetést is bemutatva 10:2-nél technikai tussal időt előtt véget vetett a meccsnek.

A nyaki gerincsérve miatt a vb-n ezúttal nem induló világ- és Európa-bajnok klasszisunkat, Bácsi Pétert a 80 kilósok között helyettesítő Szabó László hasonló forgatókönyv szerint indított, azaz fokozatosan indult be, és végül magabiztosan győzte le az amerikai Cheney Haihgtot, akit zárásként még két vállra is fektetett.

Ezt követően kellemetlen meglepetésben lehetett részünk: noha a kubaiak ezúttal nem hozták el a vb-re élő legendájukat, a háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok nehézsúlyú óriást, Mijaín Lópezt, sajnos úgy tűnik, megtalálták az utánpótlást – a 24 éves, első vb-jén induló Oscar Pino Hinds (legjobb nemzetközi eredménye eddig két Pánamerikai Játékok-győzelem) teljesen egyértelmű meccsen (5:1) győzte le a májusi, újvidéki Európa-bajnokságon remek meneteléssel ezüstérmet szerző Lám Bálintot, aki egyszerűen nem tudott mit kezdeni a fiatal kubaival.

A Lőrincz Tamás korábbi súlycsoportjában, a 66 kilósok között szereplő Krasznai Máté volt az egyetlen magyar kedden, akinek nem kellett selejteznie, ő az első fordulóban változatos meccsen, fél perccel a vége előtt egy remek mögé kerülést végrehajtva utolsó akcióval győzte le 3:3-ra a jó nevű grúz Goga Gogiberasvilit – így három magyar biztosan folytatja.

Lám esetében abban bízhatunk, hogy a kubai bemegy a döntőbe, és magával viszi őt a vigaszágra (bár itt jegyeznénk meg, ehhez óriási szerencse is kellene, hiszen ugyanezen az ágon van a nehézsúly másik királya, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, kétszeres világbajnok török Riza Kayaalp is…).

Ezután ráadásul a három, még versenyben lévő versenyzőnk is kivétel nélkül kikapott második meccsén: Torba Eriket pillanatok alatt betusolta az orosz-örmény Sztepan Maranjan, Szabó László pedig kemény, szoros meccsen nem bírt a kazah Ashat Dilmuhamedovval (2:1), míg Krasznai Máté 4:0-s hátrány után nagyot küzdve a végén egy mögé kerüléssel 4:2-re módosította az eredményt az örmény Karen Aszlanjan ellen, majd lentről egy emelést is megpróbált, ám az örmény sunyin lábra fogott, a bírók nem ítéltek semmit. Így mind a négy magyar már csak a vigaszágban bízhat.

Legfrissebb hírek

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
6 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
14 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10
Ezek is érdekelhetik