Súlyemelés: érvénybe lépett kilenc IWF-tagország eltiltása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.21. 14:02
Péntektől érvénybe lépett a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) fegyelmi döntése, amellyel egy évre felfüggesztette kilenc tagországa versenyzési jogát olimpiai doppingeseteik nagy száma miatt.

A budapesti székhelyű IWF honlapján pénteken késő este tette közzé az elnökségi határozatot, amely ellen három héten belül fellebbezhetnek az érintettek: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kína, Moldova, Oroszország, Örményország, Törökország és Ukrajna. A kilenc ország emelői három vagy több pozitív esetet produkáltak a 2008-as és 2012-es olimpiákon levett mintáknak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elrendelt újraelemzése során.

A honlapnak nyilatkozva Aján Tamás IWF-elnök a sportág történetében példa nélkül álló döntésnek minősítette a tömeges eltiltást, és úgy fogalmazott: „a lépés tükrözi, hogy teljes mértékben el vagyunk kötelezve a tiszta sportolók megvédése mellett”.

A kilenc ország nem indíthat versenyzőt a november végi-december eleji anaheimi vb-n, amelyen csúcsmennyiséget és -minőséget jelentő módon szűrik meg a mezőny jelentős részét, a legkorszerűbb technológiát igénybe véve a vizelet- és vérminták elemzéséhez.

A hét elején Patrick Schamasch professzor, az IWF független antidopping-bizottságának vezetője a szövetség weboldalának azt mondta, hogy az Egyesült Államokban tartandó viadal előtt, majd a vb alatt is zajlanak vizsgálatok, és a minden korábbinál szigorúbb kontroll célja, hogy biztosítsák a verseny tisztaságát. Hozzátette: a legutóbbi súlyemelő vb-n a résztvevők 49 százaléka esett át vizsgálaton, most Anaheimben pedig még ennél is magasabb arányú lesz a szűrés.

Legfrissebb hírek

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00

Több száz milliós csalással vádolják Aján Tamást

Egyéb egyéni
2025.12.09. 15:56

Gerevich-díj: Imrő Dezső Kisbéren épített súlyemelőbázist

Utánpótlássport
2025.11.26. 08:59

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Súlyemelés: ifjak erődemonstrációjából sem volt hiány

Utánpótlássport
2025.11.24. 13:30

Elnöki diadal született vasárnap a súlyemelők országos bajnokságán

Egyéb egyéni
2025.11.23. 20:27

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25
Ezek is érdekelhetik