Súlyemelő-vb: minden eddiginél több doppingteszt lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.17. 11:59
Súlyemelő-világbajnokságon még sohasem végeztek annyi doppingellenőrzést, mint amennyit az idein fognak – tudatta a budapesti székhelyű sportági világszövetség (IWF).

Az IWF honlapjának híre szerint a november végi-december eleji anaheimi vb-n csúcsmennyiséget és -minőséget jelentő módon szűrik meg a mezőny jelentős részét, a legkorszerűbb technológiát igénybe véve a vizelet- és vérminták elemzéséhez.

Patrick Schamasch professzor, az IWF független antidopping-bizottságának vezetője a honlapnak elmondta, hogy ötven nappal az Egyesült Államokban tartandó viadal előtt, majd a vb alatt is zajlanak vizsgálatok, és a minden korábbinál szigorúbb kontroll célja, hogy biztosítsák a verseny tisztaságát.

A szakember, aki korábban tizenöt éven át volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi és tudományos igazgatója, emlékeztetett rá, hogy a legutóbbi súlyemelő vb-n 584 versenyző indult, s 288 tesztet végeztek el az ellenőrök, vagyis a résztvevők 49 százaléka esett át vizsgálaton, most Anaheimben pedig még ennél is magasabb arányú lesz a szűrés.

Hozzátette, hogy a bizottság szoros együttműködésben dolgozik a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) és az Egyesült Államok antidopping-ügynökségével (USADA) egyaránt.

Az állásfoglalás közzététele előtt az IWF szeptember végén kilenc olyan tagországát tiltotta el egy évre, amelynek versenyzői három vagy annál több pozitív doppingmintát szolgáltattak a londoni és pekingi olimpiai minták újraelemzése során.

A felfüggesztési döntés, amelyet az Aján Tamás vezette IWF elnöksége egyhangúlag hozott meg, azt jelenti, hogy Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kína, Moldova, Oroszország, Örményország, Törökország és Ukrajna nem indíthat versenyzőt az anaheimi felnőtt-világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00

Több száz milliós csalással vádolják Aján Tamást

Egyéb egyéni
2025.12.09. 15:56

Gerevich-díj: Imrő Dezső Kisbéren épített súlyemelőbázist

Utánpótlássport
2025.11.26. 08:59

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Súlyemelés: ifjak erődemonstrációjából sem volt hiány

Utánpótlássport
2025.11.24. 13:30

Elnöki diadal született vasárnap a súlyemelők országos bajnokságán

Egyéb egyéni
2025.11.23. 20:27

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25
Ezek is érdekelhetik