Darts: miattuk is nézzük a vb-t – a legdögösebb kísérőlányok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.23. 18:56
null
A sok kedvenc körül kettő: Jemelin Artigas és Holly Johnson
A decemberi dartsőrület egyik legfontosabb összetevője a játékosokat a színpadra kísérő hölgyek csokra. A brit modellszakma legjobbjait felvonultató csoportból sok dartsrajongónak megvan a maga kedvence. Aki esetleg még nem választott, annak próbálunk segíteni cikkünkkel, amelyben a PDC-nél a legutóbbi évek legnépszerűbb és legszebb kísérő hölgyeit szedtük egy csokorba.

 

Daniella Allfree

Több mint öt éve szerepel kísérőlányként a PDC versenyein, ez idő alatt a sportág egyik kedvence lett a chesterfieldi hölgy. A brit szépségkirálynő-választás korábbi harmadik helyezettje a dartsversenyek mellett divatáruházak modelljeként dolgozik.

Charlotte Wood

Tizennyolc évesen kezdett modellkedni szépségápolási termékekkel, majd második lett az FHM nyílt szépségversenyén, amelyen több mint nyolcezer nevező indult. A közösségi oldalakon óriási sztár lett, amikor 2013-ban a PDC-nél is bemutatkozott. A darts köreibe Allfree segítségével jutott be, miután összebarátkoztak egy Superbike-versenyen. 2018-ban közös naptáruk jelenik meg.

Ashley Zaat

Az első holland kísérőlány a PDC-nél, számos European Tour-viadalon látható. Modell, színész, táncos és műsorvezető is, a PDC „elitjében” a Premier League rotterdami állomásán debütált, és ez az első vb-je.

Rebecca Bowers

A dublini modell a 2015-ös World Grand Prix-n Hazel O'Sullivan oldalán azonnal lenyűgözte a közönséget, az Alexandra Palace-ban Ashley zaat oldalán az idei vb első hetében kísérte a színpadra a versenyzőket.

Jemelin Artigas

A venezuelai szépségkirálynő 2016 óta a PDC kísérőstábjának tagja, immár 15 éve modellkedik és színészkedik Londonban. A tavalyi volt az első világbajnoksága, a Premier League-ben az idén debütált.

Holly Johnson

Végzettségét tekintve üzleti fejlesztő, s miközben a hivatását gyakorolja, szabadidejében modellkedik és énekel, a brit X-faktorban is indult. A 2015-ös volt az első vb-je.

Fiona Florczak

Profi kozmetikus, több mint öt éve dolgozik együtt színészekkel, zenészekkel, televíziósokkal. Az énekléssel és testfestéssel is foglalkozó stylist tavaly mutatkozott be a vb-n.

Hazel O'Sullivan

A Crystal Palace-ban futballozó Andros Townsend ír barátnője klasszikus celeb, négy éve a brit Big Brotherben is szerepelt, s évek óta látható PDC-versenyeken.

Ráadás: a vb táncos hölgyei, akik sajnos az idei Premier League-sorozatból hiányoztak.



 

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55
Ezek is érdekelhetik