Dopping: a CAS fenntartotta az Európa-bajnok súlyemelő eltiltását

Vágólapra másolva!
2018.03.15. 19:03
Fenntartotta Tomasz Zielinski Európa-bajnok lengyel súlyemelő négyéves eltiltását a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).


A 27 éves versenyző a 2016-os riói olimpiát megelőzően adott pozitív doppingmintát, amelyben az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolon jelenlétét mutatta ki a vizsgálat. Zielinski így nem indulhatott a 94 kilogrammos súlycsoportban az ötkarikás játékokon, s egyúttal négyéves eltiltást kapott.
A 27 éves versenyző a 2016-os riói olimpiát megelőzően adott pozitív doppingmintát, amelyben az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolon jelenlétét mutatta ki a vizsgálat. Zielinski így nem indulhatott a 94 kilogrammos súlycsoportban az ötkarikás játékokon, s egyúttal négyéves eltiltást kapott.

A CAS elutasította a lengyel súlyemelő fellebbezését, az indoklás szerint a testület nem tudott más következtetést levonni, mint hogy a sportoló szándékosan szegte meg a doppingellenes szabályokat. Továbbá a CAS „nem talált semmilyen okot a négyéves időtartam csökkentésére”.

Zielinski a 2012-es londoni olimpián eredetileg kilencedik helyezett volt, ám immár harmadiknak vallhatja magát, miután az előtte végzettek sorra megbuktak a későbbi vizsgálatokon. A brit fővárosban testvére, Adrian szerezte meg az aranyérmet a 85 kilósok között, Rióban azonban már ő sem indulhatott, ugyancsak nandrolon használata miatt.

Legfrissebb hírek

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00

Több száz milliós csalással vádolják Aján Tamást

Egyéb egyéni
2025.12.09. 15:56

Gerevich-díj: Imrő Dezső Kisbéren épített súlyemelőbázist

Utánpótlássport
2025.11.26. 08:59

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Súlyemelés: ifjak erődemonstrációjából sem volt hiány

Utánpótlássport
2025.11.24. 13:30

Elnöki diadal született vasárnap a súlyemelők országos bajnokságán

Egyéb egyéni
2025.11.23. 20:27

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25
Ezek is érdekelhetik