Műugrás: befejezi két meghatározó magyar versenyző

P. A.P. A.
2018.03.08. 14:20
Átadták a stafétát a hazai műugrás elmúlt időszakának meghatározó versenyzői: Kormos Villő és Fazekas-Gondos Flóra is visszavonult.

A decemberről márciusra halasztott 2017. évi országos bajnoksággal egy korszak lezárult, egyúttal új éra kezdődött a hazai műugrásban. Az ob lebonyolítását – immár a jövőt szem előtt tartva – új eredményrögzítő rendszer és külföldi szakemberek segítették.

„Három nemzetközi versenybíró is részt vett az országos bajnokságon, amely a felnőttek mellett az utánpótlás-korosztály viadala is volt. Jelenlétük főként a fiatalok szempontjából volt fontos, miután mindhárman rendszeresen pontoznak az ifjúsági Európa-bajnokságokon – mondta az ob kapcsán Kelemen Ildikó, a Magyar Műugró-szakszövetség alelnöke. – Eljött a versenyre a világszerte használt elektronikus eredményközlő rendszer tulajdonosa, Malcolm Taylor is, aki kétnapos képzéssel segítette a szövetség által tavaly megvásárolt rendszer itthoni bevezetését.”

A szakmai vezető hozzátette, küzdelmes, de szép korszak fejeződött be azzal, hogy a magyar műugrás két meghatározó versenyzője, Kormos Villő és Fazekas-Gondos Flóra is befejezte pályafutását.

„Korábban is többször felvetődött, hogy befejezem, de mindig történt valami, ami folytatásra sarkallt. Nagyon hosszú volt az utóbbi négy-öt év, fizikailag, szellemileg és lelkileg egyaránt megterhelő, úgy érzem, most már nem tudom tartani a lépést a rohamosan fejlődő sportággal. A sportágban töltött húsz év után az ob jutalomjáték volt, többen is megjegyezték, sosem láttak még ennyire felszabadultan versenyezni” – mondta a szinkrontoronyugrásban háromszoros Eb-bronzérmes Kormos Villő, aki utolsó ob-aranyainak begyűjtése után tervezői karrierjére összpontosít.

Fazekas-Gondos Flóra ellenben már csak a partról figyelte sporttársait, lévén „félidős” kismama.

„A világbajnokságot követően ősszel még edzettem, de karácsony környékén kiderült, hogy július végén érkezik a kisfiunk. Egy időre most elbúcsúzom a műugrástól, a családra, a civil munkámra és az egyetemi tanulmányaimra koncentrálok. De miután hosszú időt töltöttem el benne, nem tudom elképzelni, hogy teljesen eltávolodjak a sportágtól. Hogy a jövőben milyen formában lesz az életem része, később kiderül” – jegyezte meg Fazekas-Gondos Flóra.

Legfrissebb hírek

Vizes Eb: Wesemann második aranyát nyerte meg műugrásban

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:21

Kun Patrícia 26. lett a női 3 méteres műugrás selejtezőjében a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.04. 14:32

Vizes Eb: Pellacani második vasárnapi aranyát szerezte

Úszás
2026.08.02. 22:30

Kun Patrícia 28. lett a női 1 méteres műugrás selejtezőjében a vizes Eb-n

Egyéb egyéni
2026.08.02. 15:28

A címvédő Moritz Linus Wesemann nyerte a férfi műugrók 1 méteres döntőjét a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.01. 23:38

Olasz aranyérem a műugrók vegyescsapat-versenyében a vizes Eb-n

Úszás
2026.07.31. 16:25

Műugrás: Fehér Luca ezüstérmes toronyugrásban a budapesti junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:59

Műugrás: Fehér Luca bronzérmes a hazai rendezésű junior Eb-n – VIDEÓ

Utánpótlássport
2026.06.25. 17:38