Világjátékok: életmentés igen, darts nem – a 2021-es sportágak

Vágólapra másolva!
2018.04.26. 11:29
A 2021-es, egyesült államokbeli világjátékok hivatalos versenyprogramjában tíz olyan sportág is helyet kapott, amely már az 1981-es elsőn is ott volt.

A játékok nemzetközi szervezete, az IWGA éves közgyűlésén hirdette ki a műsort, eszerint a Santa Clara-i nyitányon szerepelt bowling, búvárúszás, torna, karate, erőemelés, racquetball, görkorcsolya, softball, kötélhúzás és vízisí ezúttal is szerepel a programban.

A Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) csütörtöki tájékoztatása szerint mind a 12 olyan sportág helyet kapott, amelyben a magyarok a legutóbbi, 2017-es, lengyelországi világjátékokon indultak. Az NVESZ örömmel számolt be arról, hogy a Wroclawban magyar versenyzőt is felvonultató karate a 2020-as tokiói nyári olimpiai debütálás után is ott lehet a világjátékokon, valamint, hogy az NVESZ-hez tartozó sportágak egyik legsikeresebbje, a kick-box a tavalyi bemutató sportági státusz után 2021-ben már a hivatalos versenyprogramban szerepel.

Ugyanakkor az egyik legnépszerűbb és leggyorsabban terjedő sportág, a darts továbbra sincs a programban.

A három év múlva esedékes, 11. világjátékokat – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság védnöksége alatt – 2021. július 15. és 25. között rendezik az egyesült államokbeli Birminghamben, ahol 30 sportágban mintegy 100 ország 3600 versenyzőjének részvételére számítanak.

Az alabamai eseményen ünneplik a világjátékok elindításának 40. évfordulóját.

„Biztos vagyok benne, hogy ez a program vonzó lesz a nézők számára a helyszínen és a televíziók képernyője előtt is. A kínálat egyensúlyt teremt az egyéni és a csapatsportok között, és olyan széles körű készségeket vonultat fel, mint az erő, a pontosság, a fegyelem, a művészi hajlam, a kitartás, a bátorság és a gyorsaság” – nyilatkozott José Perurena, az IWGA elnöke, hozzátéve, hogy a program összeállításakor figyelembe vették a tavalyi világjátékokról és az egyes sportági világszövetségek teljesítményéről szóló jelentéseket.

A 2021-ES VILÁGJÁTÉKOK HIVATALOS SPORTÁGAI
Művészi sportok:
táncsport, tornasportok
Küzdősportok: ju-jitsu, karate, kick-box, muay thai, szumó
Labdajátékok: kajakpóló, fistball, floorball, strandkézilabda, korfball, lacrosse, racquetball, softball, fallabda (squash)
Precíziós sportok: íjászat, biliárd, golyósportok, bowling
Erősportok: erőemelés, kötélhúzás
Trendsportok: repülősportok, búvárúszás, frizbi, életmentés, tájfutás, görkorcsolya, sportmászás, vízisí és wakeboard

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik