Birkózó Eb: Nagy Mihály bronzérmet szerzett

Vágólapra másolva!
2018.05.05. 19:20
Nagy Mihály bronzérmet nyert szombaton a szabadfogásúak 79 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

A kaszpijszki Európa-bajnokság szombati versenynapján kezdő szabadfogású birkózóink közül Molnár József (61 kg) kikapott a vb- és Eb-2. bolgár Dubovtól, Gulyás Zsombor (74) a román Minzalától, a vb- és Eb-3. Veréb István (86) pedig a junior-világbajnok orosz Najfonovtól. Mivel csak utóbbi jutott be a döntőbe, Molnár és Gulyás kiesett, Veréb viszont vasárnap délelőtt a vigaszágon folytathatja a lengyel Baranowskival.

Este egy magyar, Nagy Mihály volt érintett a helyosztókon, a 79 kilósok egyik bronzmérkőzésén. A Sziget SC versenyzője a moldovai Burca ellen ugyan intéssel hátrányba került, de a második menetben beindult, nagyszerű négy- és kétpontos akciókkal egészen 8:1-ig hatolva nyert. Így az U23-as korosztály után immár a felnőttek között is Európa-bajnoki bronzérmesnek mondhatja magát, nem csoda, ha a meccs után hátraszaltóval ünnepelt.

Nagy Mihály medáliája egyben azt is jelenti, hogy a magyar válogatott minden szakágban (kötött- és szabadfogás, valamint nők) szerzett érmet a kaszpijszki kontinensviadalon!

BIRKÓZÓ EB, KASZPIJSZK
SZABADFOGÁS

57 kg, Európa-bajnok:
Giorgi Ediserasvili (Grúzia)
2. Zavur Jugujev (Oroszország)
3. Uladzislav Andrejev (Fehéroroszország) és
Sztevan Micsics (Szerbia)
a döntőben:
Ediserasvili–Jugujev 5:3

65 kg, Európa-bajnok:
Haji Aliyev (Azerbajdzsán)
2. Iliasz Bekbulatov (Oroszország)
3. Vladimer Hincsegasvili (Grúzia) és
Selahattin Kilicsallayan (Törökország)
a döntőben:
Aliyev–Bekbulatov 8:7

70 kg, Európa-bajnok:
Magomed Kurbanalijev (Oroszország)
2. Magomedmurad Gadzhiev (Lengyelország)
3. Zurabi Jakobasvili (Grúzia) és
Murtazali Muslimov (Azerbajdzsán)
a döntőben:
Kurbanalijev–Gadzhiev 2:1

79 kg, Európa-bajnok:
Ahmed Gadzsimagomedov (Oroszország)
2. Martin Obst (Németország)
3. NAGY MIHÁLY és
Jabrayil Hasanov (Azerbajdzsán)
a döntőben:
Gadzsimagomedov–Obst 6:3

97 kg, Európa-bajnok:
Vlagyiszlav Bajcajev (Oroszország)
2. Aljakszandr Hustyin (Fehéroroszország)
3. Elizbar Odikadze (Grúzia) és
Nurmagomed Gadzhiyev (Azerbajdzsán)
a döntőben:
Bajcajev–Hustin 7:0

 

Legfrissebb hírek

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58

Vitek Dárius, Végh Richárd és Bognár Erika lett az év birkózója

Birkózás
2025.12.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik