Birkózás: „Minden idők legjobb vébéje lehet a budapesti”

Vágólapra másolva!
2018.06.05. 09:47
Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) elnöke az év elején jelezte, hogy azt szeretné, ha az októberi budapesti világbajnokság minden idők legjobbja lenne, s Hegedűs Csaba, a magyar szövetség korábbi elnöke szerint erre minden esély meg is van.

A 1972-es müncheni olimpián aranyérmes Hegedűs – a Papp László Sportarénában sorra kerülő vb egyik nagykövete – úgy látja: az elmúlt években, évtizedekben rendezett világversenyek kellő alapot adnak ahhoz, hogy kiemelkedő színvonalú világbajnokságnak adjon otthon a magyar főváros.

„Az elmúlt 20-30 évben nagyon sok korosztályos világversenyt rendezett a Magyar Birkózószövetség. Több világ- és Európa-bajnokságot láthatott a hazai közönség, a nemzetközi szövetség pedig minden egyes alkalommal elismerően értékelte a magyarok munkáját – mondta Hegedűs Csaba. Szellemi vonatkozásban tehát megvan az a tőke, amely egy újabb jó vb-t eredményezhet. Ráadásul a kormányzat kiemelten támogatja a hazai rendezésű eseményeket, úgyhogy minden adott arra, hogy októberben ismét egy színvonalas világbajnokságot láthassunk."

A sportág legendás alakja arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyarországon rendezett világversenyeken rendre rekordlétszám volt, s most is várhatóan több mint 100 ország legjobbjai jönnek majd Budapestre.

A 100. magyar ötkarikás aranyat megszerző Hegedűs úgy látja, a jelenlegi válogatott lelkes birkózókból áll, akik közül külön is szorít a Lőrincz-testvéreknek, a háromszoros Eb-győztes, olimpiai és vb-ezüstérmes Tamásnak és öccsének, az Eb-győztes vb-harmadik, olimpiai ötödik Viktornak.

„Tamás és Viktor is világnagyságnak számít. Arra kérem a Jóistent, hogy minden úgy alakuljon esetükben, ahogy azt elképzelték, elképzeltük. Nagyon megérdemlik. Tudomásom szerint nem volt még olyan a sportág történetében, hogy két testvér otthon nyerjen világbajnokságot. Nagyon szorítok, hogy történelmet írjanak” – nyilatkozott Hegedűs.

A 2018-as birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
4 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
8 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
13 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
14 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
2025.09.13. 20:24

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
2025.09.13. 13:18

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10
Ezek is érdekelhetik