Darts: a magyar válogatott gyorsan befejezte a csapat-vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.01. 23:10
Címkék
Az Alexits Tamás, Bezzeg Nándor összeállítású magyar válogatott 5–3-ra kikapott Dél-Afrikától, így az első körben kiesett. Nem hibázott a bombaerős holland és angol kettős sem, az északírek és a belgák megszenvedtek a győzelmükért. 

Nem kezdett ugyan jó játékkal a magyar csapat, ám saját kezdéséből így is nyerni tudta az első leget. Dél-Afrika 160-as kiszállóval egyenlített, érdekesség, hogy a jelentős egyéni PDC-vb-tapasztalattal bíró Devon Petersen helyett Liam O'Brien mutatta be a bravúrt. Az afrikaiak aztán a következő legben esélyt sem adtak a mieinknek, majd gyorsan vissza lehetett volna brékelni, de a magyar kettős sorra hibázta el a lehetőségeit. Idegőrlő hatodik legben Bezzeg szállt ki 10-ről, majd egyenlíteni is lehetett volna, ám meggyűlt a bajunk a duplákkal. Zárásként sem jött meg Alexitsék jó formája, a magyar csapat 69.39-es átlaggal, 5–3-as vereséggel búcsúzott a vb-től.

Petersenék a bombaformában nyitó hollandok ellen folytatják. A Michael van Gerwen, Raymond van Barneveld páros esélyt sem adva ellenfelének, 5–0-ra legyőzte Gibraltárt. A címvédő 102.96-os átlagot dobott.

A csehek a vártnál sokkal inkább pariban voltak Angliával. Ugyan Rob Crossék fantasztikusan játszottak, a Karel Sedlácek vezette cseh válogatott 4–3-ra szépített, ám egy újabb kiváló leggel lezárta a meccset a második kiemelt angol páros.

Észak-Írország gyakorlatilag végig az eredmény után futott Lengyelország ellen, az idegek harcát végül Daryl Gurney és Brendan Dolan bírta jobban.

A belga válogatottban ezúttal csak Kim képviselte a Huybrechts családot, testvére, Ronny helyett a feltörekvő Dimitri Van den Bergh játszott. A rutinos Huyberchts felvette fiatalabb kollégája ritmusát, már ami a táncolást illeti:

 




 

A mérkőzésen aztán már döcögősebben kezdtek a belgák, Írország előbb 3–0-ra, majd 4–2-re vezetett. Innen álltak fel Van den Berghék, és elképesztő fordítással 5–4-re győztek.

Noha a német csapat óriási támogatást kapott a hazai közönségtől, 3–3-ig így is fej fej mellett haladt a svédekkel. Ekkor indult be igazán a 21 éves Martin Schindler, aki előbb 126-ról kiszállt – ezzel brékelt a csapata –, majd lezárta az összecsapást. Érdekesség, hogy az északiak hibátlanul kiszállóztak (3/3), ám ezúttal ez sem volt elég.

 




 

A második napon továbbjutott a Paul Lim vezette szingapúri csapat, és Finnország is.

Szombaton a legjobb tizenhat küzdelmeivel folytatódik a frankfurti verseny.

DARTS, CSAPAT-VB, FRANKFURT AM MAIN
AZ ELSŐ KÖR VÉGEREDMÉNYE

Skócia (1)–Egyesült Államok 5–1
Brazília–Dánia 5–1

Japán–Ausztria (8) 5–4
Kanada–Olaszország 5–1

Wales (5)–Thaiföld 5–3
Svájc–Kína5–2

Ausztrália (4)–Hongkong 5–1
Spanyolország–Oroszország 5–4

Anglia (2)–Csehország 5–3
Új-Zéland–Szingapúr 3–5

Belgium (7)–Írország 5–4
Görögország–Finnország 1–5

Észak-Írország (6)–Lengyelország 5–4
Svédország–Németország 3–5

Hollandia (3)–Gibraltár 5–0
MAGYARORSZÁG–Dél-Afrika 3–5

A NEMZETEK ÖSSZEÁLLÍTÁSAI
HOLLANDIA (címvédő):
Michael van Gerwen, Raymond van Barneveld
SKÓCIA:
Peter Wright, Gary Anderson
ANGLIA:Rob Cross, Dave Chisnall
AUSZTRÁLIA:Simon Whitlock, Kyle Anderson
WALES:Gerwyn Price, Jonny Clayton
ÉSZAK-ÍRORSZÁG:Daryl Gurney, Brendan Dolan
BELGIUM:Kim Huybrechts, Dimitri Van den Bergh
AUSZTRIA:Mensur Suljovic, Zoran Lerchbacher
BRAZÍLIA:Diogo Portela, Bruno Rangel
KANADA:John Part, Dawson Murschell
KÍNA:CsouMomo, Cung Hsziao-csen
CSEHORSZÁG:Karel Sedlácek, Roman Benecky
DÁNIA:Per Laursen, Henrik Primdal
FINNORSZÁG:Marko Kantele, Kim Viljanen
NÉMETORSZÁG:Max Hopp, Martin Schindler
GIBRALTÁR:Dyson Parody, Justin Broton
GÖRÖGORSZÁG:John Michael, Veniamin Szimeonidisz
HONGKONG:Lam Royden, Sek Ho-jin
MAGYARORSZÁG: Alexits Tamás, Bezzeg Nándor
ÍRORSZÁG:William O'Connor, Steve Lennon
OLASZORSZÁG:Michel Furlani, Alessio Medaina
JAPÁN:Aszada Szeigo, Muramacu Haruki
ÚJ-ZÉLAND:Cody Harris, Warren Parry
LENGYELORSZÁG:Krzysztof Ratajski, Tytus Kanik
OROSZORSZÁG:Borisz Kolcov, Alekszandr Oreskin
SZINGAPÚR:Paul Lim, Harith Lim
DÉL-AFRIKA:Devon Petersen, Liam O'Brien
SPANYOLORSZÁG:Cristo Reyes, Toni Alcinas
SVÉDORSZÁG:Daniel Larsson, Dennis Nilsson
SVÁJC:Alex Fehlmann, Andy Bless
THAIFÖLD:Thanawat Gaweenuntawong, Attapol Eupakaree
EGYESÜLT ÁLLAMOK:Larry Butler, Darin Young

Legfrissebb hírek

Kelemen három leget nyert, de kikapott Cullentől a Slovak Darts Openen

Egyéb egyéni
2026.06.19. 22:35

Már csak egy nagy trófea hiányzik Luke Littler gyűjteményéből

Egyéb egyéni
2026.06.15. 10:16

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
2026.06.14. 22:13

A skótok lenullázták a magyarokat kiejtő norvégokat a darts csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.06.13. 23:44

Döntő legben kaptunk ki a norvégoktól, nincs meg a továbbjutás a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.06.12. 20:34

Remek magyar bemutatkozás a darts csapat-vb-n, ki-ki meccset vívunk a norvégokkal

Egyéb egyéni
2026.06.12. 13:19

A finnekkel és a norvégokkal egy csoportban a magyarok a dartsvilágkupán

Egyéb egyéni
2026.06.03. 18:09

Platinakategóriás hazai versennyel pótolná a Magyar Dartsszövetség a kieső World Masterst

Egyéb egyéni
2026.06.01. 11:28
Ezek is érdekelhetik