Darts: a BDO volt világbajnoka is részt vesz a budapesti Eb-n

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2018.09.25. 16:24
null
A MOM Sportközpontban már javában zajlanak az előkészületek (Fotó: <span class="_5yl5"><span>Filyó Tibor)</span></span>
Szerdától szombatig fővárosunk, azon belül is a MOM Sportközpont ad otthont a sportági világszövetség, a World Darts Federation (WDF) Európa-bajnokságának: 38 ország 288 versenyzőjét látjuk vendégül Budapesten. Olyan világklasszisok érkeznek hazánkba, mint az angol Scott Mitchell, a 2015-ös lakeside-i világbajnok, vagy a hölgyeknél a háromszoros világbajnoki döntős angol Deta Hedman, de honfitársa, a fináléig eddig egyszer eljutó Fallon Sherrock neve sem cseng rosszul.

 

Bár a WDF-nél létezik a sportágon belül erősebb szervezet is – a különösen a jól időzített decemberi világbajnoksága által ismertté váló Professional Darts Corporation (PDC) –, a WDF játékosai sem gyengék, közülük is sokan tudnak 90-es körátlag felett, amivel a PDC-ben sem vallanának szégyent, sőt jó néhány olyan versenyzőt láthatunk majd dobni, aki megjárta a PDC színpadát. Már csak azért is, mert ha nem is év közben és ide-oda ingázva, de van átjárás a világszervezetek között.

A magyar válogatott tagjai között is találni olyat, aki a nem hivatalos csapat-világbajnokság, a World Cup of Darts keretében már vett részt rangos PDC-eseményen: a 45. születésnapját épp szerdán, az Európa-bajnokság nyitó napján ünneplő Takács Gábor személyében, aki ráadásul részese volt az első győzelmünknek 2015-ben. Székely Pál pedig majdnem a PDC világbajnokságára kvalifikálta magát szombaton, csupán egyetlen meccsnyire, két legnyire járt ettől a kelet-európai selejtezőben.

Rajtuk kívül a rutinos Rucska József, illetve az év felfedezettjének is tekinthető Petrács Gábor alkotja még férficsapatunkat, míg a hölgyeknél Erdei Nóra, Ölei Annamária, Csombok Krisztina és Ihász Veronika tagja a keretnek – utóbbit akár még éremre is esélyesnek tartják a női mezőnyben –, de indulnak a magyarok csapatban és párosban is, a céljuk pedig a mezőny első felében végezni.

Mind a négy versenynapon délelőtt 10 órakor kezdődik a program, a döntőket szombaton vívják.

Legfrissebb hírek

Kelemen három leget nyert, de kikapott Cullentől a Slovak Darts Openen

Egyéb egyéni
2026.06.19. 22:35

Már csak egy nagy trófea hiányzik Luke Littler gyűjteményéből

Egyéb egyéni
2026.06.15. 10:16

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
2026.06.14. 22:13

A skótok lenullázták a magyarokat kiejtő norvégokat a darts csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.06.13. 23:44

Döntő legben kaptunk ki a norvégoktól, nincs meg a továbbjutás a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.06.12. 20:34

Remek magyar bemutatkozás a darts csapat-vb-n, ki-ki meccset vívunk a norvégokkal

Egyéb egyéni
2026.06.12. 13:19

A finnekkel és a norvégokkal egy csoportban a magyarok a dartsvilágkupán

Egyéb egyéni
2026.06.03. 18:09

Platinakategóriás hazai versennyel pótolná a Magyar Dartsszövetség a kieső World Masterst

Egyéb egyéni
2026.06.01. 11:28
Ezek is érdekelhetik