Teke: világbajnokságot rendez Budapest 2023-ban

2018.09.10. 13:54
Budapesten rendezik a tekézők 2023-as csapat-világbajnokságát. A Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) hétfői tájékoztatása szerint erről a magyar fővárosban rendezett kétnapos kongresszusán döntött a Nemzetközi Tekeszövetség.

Pintyőke Marcell, a Magyar Tekeszövetség elnöke a világbajnokságot bemutató prezentációban kiemelte, több olyan technikai újdonságot vezetnek be, amely látványosabbá teszi a sportágat.Pintyőke Marcell, a Magyar Tekeszövetség elnöke a világbajnokságot bemutató prezentációban kiemelte, több olyan technikai újdonságot vezetnek be, amely látványosabbá teszi a sportágat.

„Elsősorban a televíziós közvetítéssel kapcsolatban lesznek újítások. Tervezzük például pókkamera bevezetését is” – mondta a sportvezető.

A közleményből kiderül: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elfogadta a szervezet utánpótlás-koncepcióját, és támogatja a magyar tekesportot.

„A hazai rendezésű világbajnokságon már remélhetőleg lesz több olyan válogatott játékos, aki ebben az utánpótlás-programban nevelkedik. Ráadásul a terveink között szerepel egy olyan létesítmény megépítése, amely helyszíne lehet a vb-nek. Egy olyan csarnokban gondolkodunk, amely a bowlingnak és más nem olimpiai sportágaknak is otthont adhat” – tette hozzá az elnök.

Magyarország legutóbb 2013-ban rendezett csapat-világbajnokságot, akkor Zalaegerszeg volt a házigazda, és mind a női, mind pedig a férfiválogatott aranyérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

Két újabb magyar érem a teke-vb-n

Egyéb egyéni
2026.06.04. 09:21

Teke-vb: világcsúccsal világbajnok a magyar páros

Egyéb egyéni
2026.06.01. 16:36

Kijelölték az egyéni teke-vb-re utazó tizenkét fős magyar keretet

Egyéb egyéni
2026.05.22. 09:59

Négy érmet szereztek a magyar tekések a nemzetközi porondon

Egyéb egyéni
2025.10.19. 17:10

Szerb és horvát arany a teke-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.08. 22:52

A magyar férfiválogatott is bronzérmet nyert a teke-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.06. 22:22

Teke-vb: bronzérmes a magyar női válogatott Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2025.06.06. 16:20

Teke-vb: elődöntős, és már biztos érmes a férfiválogatott is

Egyéb csapat
2025.06.05. 23:01
Ezek is érdekelhetik