Evezés: ebben vár előrelépést a sportvezető

MTI MTIMTI MTI
2018.10.10. 11:03
Stratégiai döntések meghozatalára készül Szántó Éva, akit a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) szeptemberi kongresszusán a versenyek megszervezéséért és lebonyolításáért felelős bizottság elnökének választottak meg.

A sportvezető – aki nyolc éve tagja a grémiumnak, amelynek ő lett a vezetője – a jochapress.hu oldalnak elmondta: döntéseikkel az evezős világversenyek „minőségében” és „attraktivitásában” is előrelépést szeretnének elérni.

Szántó Éva a magyar evezéssel kapcsolatban megemlítette: nagyon fontosnak tartja a budapesti evezőspálya megépítésének elkezdését. „Ennek megvalósulása további lendületet adhat a sportágnak” – közölte.

Hozzátette: az edzők képzésében és továbbképzésében egyértelmű előrelépést vár, hiszen ebben a kérdésben az utóbbi egy-két évben már történt „optimizmusra okot adó elmozdulás”, míg az eredményességet illetően szintén bizakodásra ad okot számára a magyar fiatalok sikeres szereplése a korosztályos viadalokon.

Szántó Éva emlékeztetett: Magyarország jövőre masters világbajnokságot rendez – több ezer külföldi részvevővel –, ami szintén ráirányíthatja a sportágra a figyelmet.

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:42

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik