Oroszország: Putyin hatékony doppingellenes rendszert ígér

MTI MTIMTI MTI
2018.10.10. 19:49
Oroszország a világ egyik leghatékonyabb doppingolás elleni rendszerét kívánja kiépíteni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy Uljanovszkban megrendezett szerdai konferencián.

Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország, miként korábban, a jövőben is kész a széleskörű és építő együttműködésre a világ összes sportszervezetével, és következetesen teljesíti nemzetközi kötelezettségeit, egyebek között a doppingellenes küzdelemben.

„Oroszország határozott szándéka, hogy a sportdopping elleni küzdelem egyik legjobb rendszerét építse ki” – mondta, rámutatva, hogy ennek érdekében Moszkva külön nemzeti tervet fogadott el.

„Igen, természetesen láttunk zavarokat a doppingellenes rendszerünkben, de meg szeretném jegyezni, hogy az ilyesmi nem kizárólag a mi belső problémánk. A zavarok megmutatták az egész nemzetközi doppingellenes rendszer nyilvánvaló tökéletlenségének tényeit” – hangoztatta Putyin.

Hangsúlyozta, hogy az ezen a téren végrehajtandó változásokban fontos szerepet kell játszania az UNESCO-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, a nemzetközi szövetségeknek és az egyes országok olimpiai bizottságainak.

Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) három hete kapott „megfelelő” minősítést, így ismét végezhet elemzéseket. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) még 2015 novemberében büntette meg az oroszokat, akik az elmúlt években folyamatosan dolgoztak azon, hogy elérjék a tiltás feloldását, ám erőfeszítésük csak mostanra hozott eredményt.

Az ügy előzménye, hogy a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottságnak az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását feltáró 2016-os jelentése szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33