Nagy-Britannia: legyőzték Hamiltont az év sportolója választáson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.06. 18:46
A férfiaknál a kerékpáros Geraint Thomas, míg a nőknél az atléta Dina Asher-Smith lett Nagy-Britanniában az év sportolója.
A brit sportújságírók szavazásán a csapatok között a Nemzetközösségi Játékokon aranyérmes angol netballcsapat végzett elsőként, megelőzve a golf Ryder-kupában győztes Európa-válogatottat, valamint a világbajnoki elődöntős angol labdarúgókat.

A Sky versenyzője, Thomas – aki idén megnyerte a Tour de France kerékpáros-körversenyt – a 22 mérkőzése után is veretlen nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnokot, Anthony Joshuát, illetve az idei Formula–1-es szezon legjobbját, az immár ötszörös győztes Lewis Hamiltont utasította maga mögé. Érdekesség, hogy Chris Froome révén tavaly is kerékpárost választottak a férfiaknál a legjobbnak.

Asher-Smith három számban – 100 méter, 200 méter és 4x100-as váltó – lett aranyérmes augusztusban a berlini Európa-bajnokságon. Az atlétika történetének leggyorsabb brit női sprintere Lizzy Yarnold szkeletonost és Georgia Hall golfozót előzte meg. Előbbi Pjongcsangban megvédte az olimpiai bajnoki címét és két aranyérmével Nagy-Britannia legeredményesebb téli olimpikonjaként vonult vissza októberben, míg utóbbi a British Openen nem talált legyőzőre.

Legfrissebb hírek

Élsportolói díjakat adtak át Békéscsabán

Egyéb egyéni
2026.01.28. 16:54

Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
2026.01.14. 07:31

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
2026.01.13. 15:27

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
2026.01.13. 13:52

Szatmári András: Felforgatott csapattal nyertünk

Egyéb egyéni
2026.01.13. 12:37

Márton Luana: Mindig az arany a cél

Egyéb egyéni
2026.01.13. 09:06

Nyéki Balázs: A csapat miatt jobban aggódtam

Vízilabda
2026.01.13. 07:14

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert lett az év férfi sportolója

Egyéb egyéni
2026.01.12. 21:42
Ezek is érdekelhetik