Gyász: sportriporter akart lenni, Super Bowlt közvetített – elhunyt Baló György

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.18. 17:05
null
Baló György (1947–2019, fotó: hirado.hu)
Életének 72. évében hétfő reggel elhunyt Baló György televíziós újságíró – közölte a család az MTI-vel, s hozzátette, méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek. 

Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon. A Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztőségében dolgozott 1975-től, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt.

Az 1976-os montreali olimpia alatt a Telesport budapesti stúdiójában dolgozott műsorvezetőként. Az 1979-ben megjelent Foglalkozásunk: sportriporter című könyvben azt írta: „Természetesen sportriporter szerettem volna lenni. Néha éveket adtam volna egy labdarúgó Európa-kupa-döntő vagy egy olimpiai tízezres döntő közvetítéséért. Később is csak egyetlen dolog vonzott jobban a sportnál: a külpolitika.”

Amikor 2004. február 1-jén először közvetített magyar televíziós csatorna élőben Super Bowlt, Baló György volt a szakkommentátor Méhes Gábor mellett. Ahogy az említett könyvben megjelent írásában kitér rá, 1976 őszén ismerkedett meg az NFL-lel, illetve a liga és a televízió szoros kapcsolatával. A könyvben, Magyarországon az elsők között írta le az amerikai futball szabályrendszerét.

Baló György 1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be. Később, 2000-től az MTV műsorvezetőjeként, majd 2002-től 2006-ig kulturális igazgatójaként dolgozott, 2002 és 2003 között A hét főszerkesztője volt. 2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be.

Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.

Legfrissebb hírek

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
17 perce

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16