Interjú Dárdai Pállal; Most vagy soha hangulat Debrecenben

2019.04.15. 23:00
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

„Én is fáradok” – mondja Dárdai Pál, aki tudja, egyszer mindennek, így a búcsúnak is eljön az ideje, de abban is biztos, hogy ha megköszönik a munkáját a Herthánál, úriemberekhez méltó lesz a váltás. Pietsch Tibor interjúja.
„Én is fáradok” – mondja Dárdai Pál, aki tudja, egyszer mindennek, így a búcsúnak is eljön az ideje, de abban is biztos, hogy ha megköszönik a munkáját a Herthánál, úriemberekhez méltó lesz a váltás. Pietsch Tibor interjúja.

Egyre több játéklehetőséget kap a Salzburgnál Szoboszlai Dominik, aki a támadások kialakításánál, illetve befejezésénél is rendkívül hasznos, rendre a korát meghazudtoló teljesítménnyel hívja fel magára a figyelmet. Kamler János háttéranyaga.

Most vagy soha hangulat Debrecenben. A Magyar Kupában a négy között kaphatott volna könnyebb ellenfelet is a fehérvárinál a DVSC, Bódi Ádám mégis abban bízik, hogy három elveszített elődöntő után a Loki eljut a fináléba. Zombori András írása.

A „miként” fáj elsősorban Fegyverneky Zsófiának. A Sopron női kosárlabdacsapatának kapitánya kissé csalódott, hogy érem nélkül zárt az együttese, de továbbra is úgy érzi, óriási fegyvertény, hogy magyar klub játékosaként egymást követő két évben ott lehetett az Euroliga négyes döntőjében. A játékossal Fazekas Zoltán beszélgetett.

A fodrász, a közértes, a kisiskolás nagy kedvence lett az elmúlt hónapokban Ungvári Miklós, aki az Exatlon nevű vetélkedőben mérette meg magát, kiesését követően pedig ismét belevetette magát a tokiói ötkarikás felkészülésbe. Olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónkat Lipiczky Ágnes kérdezte.

A vasárnap kezdődő budapesti asztalitenisz-világbajnokság okán 8 oldalas melléklettel jelentkezünk. Póta és a többiek – minden a 13 tagú magyar csapatról; Bízzunk a párosokban – a kapitányok mernek nagyot álmodni; Királyok, trónkövetelők és a csodagyerek – csillagok Kínától Brazíliáig.

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
20 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2026.07.02. 23:55

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik