Birkózás: öngyilkosságot kísérelt meg a háromszoros Eb-győztes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.23. 13:09
Öngyilkosságot kísérelt meg Biljana Dudova háromszoros Európa-bajnok bolgár birkózó.

A mindössze 21 éves sportolónő hazája szövetségének csütörtöki tájékoztatása szerint két napja próbált meg önkezével véget vetni életének, jelenleg viszont már jobban van.

„Jól vagyok, itthon gyógyulok” – olvasható a közleményben Dudova rövid nyilatkozata.

A szövetség jelezte, hogy a sportolót egy pszichológus segíti majd a felépülése során, mely legalább egy hónapot vesz igénybe, így kihagyja a hétvégi országos bajnokságot is.

Dudova 2017-ben 55, tavaly 57, idén áprilisban 59 kilogrammban nyerte meg az Eb-t. 2018-ban Barka Emesét verte meg a kontinensviadal elődöntőjében, majd az októberi budapesti világbajnokságon is a négy között győzte le a magyar birkózót, s végül ezüstéremmel zárta a vb-t.

Legfrissebb hírek

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
10 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
17 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10
Ezek is érdekelhetik