Ultrabalaton: volt, akit a vihar kergetett – az NS is ott járt

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2019.05.14. 10:29
null
Tésztapartin a Nemzeti Sport hobbifutói
A hét végén rendezték a 13. Ultrabalatont, Európa leggyönyörűbb környezetében zajló, és egyben a legtöbb szabadidős sportolót megmozgató 221 kilométeres tókerülő futását, amelyen a Nemzeti Sport két csapattal vett részt.

 

A tizenhármas szám az időjárást tekintve hozta a „formáját”, hiszen a több mint tízezer teljesítő a tavaszból a nyárba, majd a zuhogó esőből a fogvacogtató hidegbe érkezett, és azok, akik éjszaka (is) úton voltak, a szeszélyes balatoni vihar elől futhattak.

A legnagyobb kihívást jelentő versenyben, azaz az egyéni futók között a nőknél a dán Stine Rex ért elsőként célba 22:21:34 óra alatt, míg a férfiaknál magyar siker született, Bódis Tamás foghatta kézbe elsőként a névre szóló célszalagot, miután 20:26:37 óra alatt futotta le a gigantikus távot. A magyar ultrafutó a 2017-es, szintén viharral kísért Spartathlonon negyedik volt, úgyhogy ez a sikere megalapozott munka gyümölcse, és erről bővebben a csupasport.hu oldalunkon beszél.

A Nemzeti Sport csapatai a nyolc-nyolc futót felvonultató együttesek mezőnyében huszonkét, illetve huszonnégy óra alatt futottak el Balatonfüredtől Balatonfüredig.

Huszonkét órányi futás után már befutóéremmel a kézben a Nemzeti Sport csapatának tagjai, akik csak váltani álltak meg
Huszonkét órányi futás után már befutóéremmel a kézben a Nemzeti Sport csapatának tagjai, akik csak váltani álltak meg
Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Kezdődik a BL új idénye; 13 év után játszhat ismét négyes döntőt a Kaposvári VK

E-újság
2026.09.07. 23:48

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
2026.09.06. 23:26