Európai Játékok: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott

Vágólapra másolva!
2019.06.25. 13:17
null
Ligeti Dániel (jobbra) megint győztes helyzetből kapott ki (Fotó: MTI)
A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel egy győzelem után a negyeddöntőben kikapott, és a vigaszági folytatás sem jött össze számára a minszki Európai Játékok birkózóversenyén.

A szombathelyiek nehézsúlyúja kiválóan kezdte szereplését, a 16 között a német Nick Matuhin legyőzése nem jelentett számára problémát. A többszörös Európa-bajnoki érmes magyar az első menetben riválisa passzivitását követően került egypontos előnybe, majd a másodikban egy szép mögékerüléssel 3:0-ra növelte előnyét, melyet biztosan őrzött meg a végéig.

A negyeddöntőben már lényegesen komolyabb rivális, a 2015-ös világbajnokság ezüstérmese, az azeri Jamaladdin Magomedov volt Ligeti riválisa, ám öt és fél percig nála is jobbnak bizonyult.

Az első menetben az azerit intették, ám a szünetre mégis Magomedov ment 2:1-es előnnyel, miután kevéssel a menet vége előtt ellenfele mögé került.

Ettől az egy megingástól eltekintve Ligeti Dániel tűnt magabiztosabbnak, s a második három perc közepén le is vitte és gyönyörűen megpörgette ellenfelét (5:2). Ezután egy percen át Magomedov eredménytelenül próbálkozott, ám 30 másodperccel a vége előtt Ligeti szinte beesett alá, ő pedig mögé tudott kerülni, majd az utolsó másodpercekben újra levitte ellenfelét, s megfordította az állást.

„Nehéz mit mondani, mert ez sorozatban a harmadik verseny, amin Dani győztes helyzetből az utolsó másodpercekben veszített. Ennek nyilván oka van, amit ki kell derítenünk” – mondta letörten az MTI-nek Dvorák László szabadfogású kapitány.

Az azeri versenyző az esti elődöntőben kikapott a georgiai Givi Matcarasvilitől, azaz Ligeti számára befejeződött a verseny.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, a vigaszágra vár

Birkózás
1 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
5 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
6 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
20 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08
Ezek is érdekelhetik