Sportlövészet: 10 ország 59 versenyzője indul Gyenesdiáson

Vágólapra másolva!
2019.07.01. 20:02
Tíz ország 59 versenyzője indul jövő héten Gyenesdiáson a futócéllövők Európa-bajnokságán.

A szervezők hétfői közleménye emlékeztetett: a megnyitót jövő kedden rendezik, a versenyek pedig szerdától vasárnapig tartanak. Győrik Csaba szövetségi kapitány négy-öt érem megszerzését fogalmazta meg célkitűzésként.

„A szakág ikonja, Sike József megszerezheti 105. érmét világversenyen. A most már főként pisztolyos Major Veronika otthoni lőtéren, kedvenc szakágában versenyezhet, amely azontúl, hogy nagy ajándék számára, segíti majd abban, hogy mentálisan felfrissüljön az augusztusi riói világkupa és a szeptemberi bolognai Európa-bajnokság előtt” – fogalmazott a szakvezető.

A juniorként háromszoros világbajnok futócéllövő Major Veronika sportpisztolyban csupán rosszabb utolsó tizes sorozatával szorult ki a fináléból és végzett a kilencedik helyen a múlt heti minszki Európai Játékokon. Ennek kapcsán kiemelte: nem volt szerencséje, s kifejezetten jónak tartja az 583 körös eredményét.

Leszögezte: a hazai rendezésű kontinensviadalon visszatér gyökereihez, hiszen futócéllövőként kezdte a pályafutását.

A magyar csapat
Férfiak:
Boros László, Sike József, Tasi Tamás
Nők: Bedekovich Viktória, Körtvélyessy Gabriella, Major Veronika
Junior fiúk: Haris Ferenc, Lengyel Márton, Nagy Richárd
Junior lányok: Bangó Zsófia Lilla, Csányi Borbála, Nagy Viktória

Magyarország a felnőtteknél és a junioroknál is 3-3 vegyes csapatot indít, a párok a normál verseny után derülnek ki.

A program
Július 10., szerda: 30+30 lövéses normál szám 30 lassú része
Július 11., csütörtök: 30+30 lövéses normál szám 30 gyors része, eredményhirdetés
Július 12., péntek: vegyes csapatszám, eredményhirdetés
Július 13., szombat: 40 vegyes szám első fele
Július 14., vasárnap: 40 vegyes szám második fele, eredményhirdetés.

A versenyek mindennap reggel 9-kor kezdődnek és folyamatosan zajlanak a férfiak, a nők, illetve a junior fiúk és lányok részvételével.

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Egyéb egyéni
2026.01.18. 20:53

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

Népsport: Takács Károly felülkerekedett a sorson is

Népsport
2026.01.05. 08:13

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

Légpuskában Dénes Eszter kiváló eredménnyel nyerte meg az első Eb-válogatót

Egyéb egyéni
2025.12.14. 19:47
Ezek is érdekelhetik