Ajánló: Testnevelési Egyetem – könyv a győzelem tudományáról

MTI MTIMTI MTI
2019.08.27. 12:54
Stratégia és taktika címmel tanulmánykötetet jelentetett meg a Testnevelési Egyetem; a könyv a győzelem és a siker tudományát vizsgálja a sportban.

A keddi könyvbemutatón Mocsai Lajos, a TE rektora elmondta, hogy a Stratégia és taktika című kiadvány egy trilógia első kötete, amelynek második része a védekezésről és a támadásról, a harmadik pedig a különböző sportágak legfontosabb, győzelmet, illetve sikert hozó algoritmusairól szól majd. Hozzátette: az alapmű lényege, hogy a terminológiai megfogalmazástól, a megfigyelési szempontrendszertől kezdve egészen a végeredményig tartalmazza az alkalmazott és hasznosítandó stratégiai megfontolásokat.

„Nemcsak módszertant tartalmaz a könyv, hanem a sportszakemberek egy szemléletet kapnak belőle arról, miként kell a saját területükön a stratégiai és taktikai gondolkodást megalkotni” – fogalmazott Mocsai Lajos, aki kiemelte: a pszichés teher alatti döntésképes tudás, valamint stratégiai gondolkodás téthelyzetben rendkívül fontos, és meghatározza az eredményességet.

A rektor szerint a könyv ahhoz nyújt segítséget, hogy a teljesítőképes tudást hogyan lehet a taktikai tartalmak végrehajtásával tétkörülmények között kimagasló szinten realizálni és alkalmazni.

Sterbenz Tamás szerkesztő, egyetemi docens, általános rektorhelyettes ismertette, hogy a Stratégia és taktika című könyv formailag egy hat tanulmányból álló kötet, amelyet a szakedzők oktatásában is messzemenően használni fognak. Mint elmondta, az elméleti hátteret egy csapatsport (kosárlabda), egy szellemi sport (sakk) és egy küzdősport (vívás) szemszögéből világították meg.

„A különböző fejezetek megírásához olyan szakembereket kerestünk, akik a gyakorlatban már bizonyítottak, de tudományos vénájuk is van” – jelentette ki Sterbenz Tamás.

Az egyes fejezetek szerzői: Rátgéber László egyetemi adjunktus, kosárlabda-mesteredző, Apró Annamária doktorandusz; Mérő László egyetemi tanár; Kállai Gábor mesteroktató, sakknagymester; Nemcsik Zsolt világbajnok kardvívó, egyetemi oktató; valamint Kovács Katalin egyetemi docens, míg az előszót Magas István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes vízilabdázó írta.

Amint elhangzott, a kiadvány az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programjának támogatásával jelenhetett meg.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Szoboszlai Zsolt: Még többet, még többet, még többet!; Őrült izgalmak: a Fradi, az ETO és a DVSC is talpon maradt

E-újság
2026.07.31. 00:05

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Exkluzív Stopira-interjú a spanyolok elleni bravúr után; Németh Nándor várja Milákot a váltókba

E-újság
2026.06.16. 23:58

Az ETO történetének csúcspontjairól mutattak be könyvet

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 17:33

Laros Duarte a spanyolok ellen készül; Hamilton első Ferrari-sikere

E-újság
2026.06.15. 00:58

Leonardo: Minden brazil vágyik az újabb világbajnoki címre; Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Ferencváros ellen

E-újság
2026.06.13. 00:05