Darts BL: Wrightnak meccsnyilai voltak, de Van Gerwen a bajnok

Murányi DomonkosMurányi Domonkos
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 23:47
null
Michael van Gerwen dicsőséglistájáról most már a BL-cím sem hiányzik (Fotó: PDC)
Drámai izgalmak végén Michael van Gerwen 11–10-re legyőzte Peter Wrightot a darts Bajnokok Ligája döntőjében, így életében először megnyerte az idén már Leicesterben rendezett tornát.

Idén rendezte meg a PDC negyedik alkalommal a darts Bajnokok Ligáját, amelyen a júliusi World Matchplay utáni friss világranglista első nyolc helyezettje, vagyis voltaképpen a világ jelenlegi nyolc legjobb játékosa vehetett részt, két négyfős csoportba osztva.

A címvédő Gary Anderson és a 2018-as világbajnok Rob Cross számára nem sikerült jól a hétvége, mindketten három vereséggel búcsúztak a csoportküzdelmek után, a legjobb négy közé hibátlan mutatóval Michael van Gerwen és Peter Wright, valamint Michael Smith és a BL-újonc Gerwyn Price jutott be.

Az elődöntőben Wright 103.52-es átlagot elérve 7–0 és 9–1 után 11–5-re verte meg Smitht, míg a másik ágon Van Gerwen nagyon magas színvonalú mérkőzésen, 105.54-es átlaggal győzte le Price-t (102.49), úgy, hogy a döntő leget a walesi kezdhette.

A finálét tehát Van Gerwen és Wright vívta, akik 2019-ben nyolcadszor találkoztak a tábla előtt, és az idei (5–2), valamint az örökmérleg (58–17) is a holland sikerét ígérte. Ez végül be is igazolódott, de nem akármilyen meccsen!

Az első három játékban rögtön láthattunk egy 156-os (Wright) és egy 154-es (Van Gerwen) kiszállót is, majd hét leg után a skót úgy vezetett 4–3-ra, hogy körátlagban mindketten 107 pont felett jártak. Wright aztán meglépett 6–3-ra, majd 8–5-nél három nyila volt a 9–5-höz, ehelyett a holland feljött 8–7-re.

A következő két játékot aztán ismét Wright nyerte meg, és 10–7-nél, saját kezdéséből el is jutott három meccsnyílig, de ekkor lehet, hogy bevillant a fejében a 2017-es Premier League-sorozat döntője, amelyet hat mérkőzésnyílról veszített el a világelsővel szemben. Wright most is elhibázta a lehetőségeit, Van Gerwen pedig lecsapott, és sorozatban négy játékot megnyerve megfordította a találkozót (11–10).

A világbajnoki címvédő holland így a PDC minden kiemelt versenyét megnyerte már legalább egyszer, a BL-ben a második fináléjában ez volt az első diadala.

DARTS BAJNOKOK LIGÁJA (LEICESTER)
DÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 100.87)
–Peter Wright (skót, 97.42) 11–10

ELŐDÖNTŐ
Peter Wright (skót, 103.52)
–Michael Smith (angol, 97.88) 11–5
Michael van Gerwen (holland, 105.54)
–Gerwyn Price (walesi, 102.49) 11–10

A-CSOPORT
Michael van Gerwen (holland, 103.4)–James Wade (angol, 98.84) 10–8
Michael Smith (angol, 100.64)–Gary Anderson (skót, 97.76) 10–7
Michael van Gerwen (holland, 100.19)–Michael Smith (angol, 98.24) 10–6
Gary Anderson (skót, 99.56)–James Wade (angol, 95.14) 9–10
Michael van Gerwen (holland, 101.16)–Gary Anderson (skót, 91.72) 10–4
Michael Smith (angol, 92.07)–James Wade (angol, 93.03) 10–8
A csoport végeredménye: 1. Michael van Gerwen 6 pont (3 győzelem/0 vereség), 2. Michael Smith 4 (2/1), 3. James Wade 2 (1/2), 4. Gary Anderson 0 (0/3)

B-CSOPORT
Rob Cross (angol, 94.38)–Gerwyn Price (walesi, 99.34) 5–10
Daryl Gurney (északír, 85.8)–Peter Wright (skót, 89.76) 7–10
Rob Cross (angol, 94.6)–Daryl Gurney (északír, 97.6) 6–10
Peter Wright (skót, 102.82)–Gerwyn Price (walesi, 100.34) 10–8
Rob Cross (angol, 97.75)–Peter Wright (skót, 99.44) 8–10
Daryl Gurney (északír, 93.73)–Gerwyn Price (walesi, 101.04) 6–10
A csoport végeredménye: 1. Peter Wright 6 pont (3/0), 2. Gerwyn Price 4 (2/1), 3. Daryl Gurney 2 (1/2), 4. Rob Cross 0 (0/3)

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55
Ezek is érdekelhetik