Darts: Fallon Sherrock indul a World Series állomásain

Vágólapra másolva!
2019.12.30. 17:50
null
Fallon Sherrock indul a World Series állomásain (Fotó: Twitter)
Fallon Sherrock, a PDC-dartsvilágbajnokságok történetének első női meccsnyertese 2020-ban indulhat a World Series állomásain.

 

Mint ismert, Fallon Sherrock sikerrel mutatkozott be, így első nőként továbbjutott a második körbe a londoni PDC-dartsvilágbajnokságon. Sőt, a tündérmese folytatódott, a 25 éves hölgy a 11. kiemelt Mensur Suljovicot is búcsúztatta. A végállomást a a harmadik forduló jelentette, itt Chris Dobey 4:2-re legyőzte Sherrockot.

A történelmi menetelésnek és a hirtelen jött népszerűségnek hála Sherrock egy rangos versenysorozatban is lehetőséget kap majd: 2020-ban részt vehet a World Series állomásain, így ott lesz Dániában, Németországban, Új-Zélandon, illetve a két ausztrál versenyen is.

„Rendkívül izgatott vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Alig várom, hogy indulhassak a World Series versenyein. Fejlődni akarok, és itt újra lehetőségem lesz a legjobbak ellen megmutatni a tudásomat. Remélem, ott tudom majd folytatni, ahol a világbajnokságon abbahagytam” – idézi a Sky Sports Sherrockot.

Az már korábban biztossá vált, hogy Sherrock elindulhat az amerikai US Darts Masters versenyen.

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55
Ezek is érdekelhetik