Birkózó Eb: Torba Erik a bronzéremért mérkőzhet

Vágólapra másolva!
2020.02.11. 12:39
A kötöttfogásúak 63 kilogrammos súlycsoportjában Torba Erik sikerrel vette vigaszági mérkőzését, így bronzéremért mérkőzhet a római birkózó Európa-bajnokságon.

A tavalyi Európai Játékokon (European Games) ezüstérmes magyar a hétfői nyitó napon a nyolcaddöntőben simán győzte le az Eb-győztes, vb-második moldovai Victor Ciobanut, majd a negyeddöntőben tusvereséget szenvedett az orosz Ibragim Labazanovtól.

A keddi folytatásban, a vigaszágon az azeri Taleh Mammadovval került szembe. Aktívan kezdett, emiatt a második perc végéhez közeledve megintették ellenfelét. A parterhelyzetben ugyan csak egy fél pörgetés jött össze, Mammadov kibújt a fogásból, de az első szakasz így is 1:0-val ért véget. A másodikban Torba szépen védekezett egy dobáskísérletnél, azután az ő akciója már hatékony volt, ezzel 3:0-ra alakult az állás, majd nem sokkal később 7:0-ra egy válldobást követően. Utóbbi akciónál Mammadov a magyar mögé került (7:1), majd pörgetéssel csökkentette hátrányát (7:3). A hajrában igyekezett még közelebb kerülni, de egy összekapaszkodásnál vesztére ő lépett ki, ezzel kialakult a 9:3-as végeredmény.

Torba a bronzéremért a román Mihai Radu Mihuttal csap össze az esti programban.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Kohán Gergely

Legfrissebb hírek

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
6 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
13 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10
Ezek is érdekelhetik