Tokmac Nguennek idő kellett; Danyinak jó benyomásai vannak

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 00:01
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

A Ferencváros egyik legjobbjává nőtte ki magát ebben az idényben Tokmac Nguen. A napokban volt egy esztendeje, hogy Budapestre költözött, és az azóta eltelt időben az OTP Bank Liga egyik legjobb támadója lett. Miután családját, barátait kellett maga mögött hagynia Norvégiában, és életében először futballozott légiósként, időbe telt, mire megszokta az itteni életritmust, megismerte, elsajátította a magyar szokásokat, továbbá – ahogy ő fogalmazott – a pályán is elkapta a fonalat. Hogy miként sikerült beilleszkednie, és mi az, ami nem hiányzik neki otthonról, arról is beszélt a lapunknak adott interjúban.

A Ferencváros egyik legjobbjává nőtte ki magát ebben az idényben Tokmac Nguen. A napokban volt egy esztendeje, hogy Budapestre költözött, és az azóta eltelt időben az OTP Bank Liga egyik legjobb támadója lett. Miután családját, barátait kellett maga mögött hagynia Norvégiában, és életében először futballozott légiósként, időbe telt, mire megszokta az itteni életritmust, megismerte, elsajátította a magyar szokásokat, továbbá – ahogy ő fogalmazott – a pályán is elkapta a fonalat. Hogy miként sikerült beilleszkednie, és mi az, ami nem hiányzik neki otthonról, arról is beszélt a lapunknak adott interjúban.

Keddre hivatalossá vált, amit lapunk napokkal ezelőtt megszellőztetett: Ugrai Roland a Budapest Honvédhoz szerződött. A támadó legutóbb a görög élvonalbeli Atromitoszban futballozott, de január végén távozott, így szabadon szerződtethetőként csapott le rá a kispesti klub. Itthon legutóbb 2018. július 28-án futballozott az NB I-ben, akkor a Diósgyőri VTK színeiben a Puskás Akadémia ellen (2–2) játszott. A Nemzeti Sportnak elmondta, reálisan látta a helyzetét, tudta, hogy igazán erős külföldi bajnokságba most nem kerülhetne. Bár voltak egyéb megkeresései, a legkitartóbbnak a kispestiek bizonyultak.

Interjút készítettünk a női kézilabda-válogatott társ szövetségi kapitányával, a győri Danyi Gáborral. A januárban kinevezett szakember Elek Gáborral közösen hétfőn és kedden Budaörsön az első edzéseket vezényelte le a márciusi győri olimpiai selejtezőre készülő keretnek. Mint elmondta, sokkal jobb benyomásai vannak az összetartás után, mint amit várt, hiszen az első találkozás mindig némi kétkedéssel, az újtól való félelem érzésével szokott telni. Most azonban tényleg mindenkin azt látta, hogy maximálisan meg akar felelni, és szeretne részese lenni ennek a projektnek.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy alacsonyabb osztályban szereplő magyar klub az Egyesült Államokból szerződtet labdarúgót. A Kecskemét azonban élt a lehetőséggel, és megszerezte az amerikai egyetemi bajnokságban négy éven keresztül futballozó Popgeorgiev Panteliszt. A 24 esztendős labdarúgó édesanyja görög, édesapja bolgár származású, ám mivel minden Magyarországhoz köti, szerepelt hazánk korosztályos válogatottjaiban. Hogy miért tért haza, s milyen célokkal igazolt Kecskemétre, kiderülHajrá, foci! mellékletünkből.

Legfrissebb hírek

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
13 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
2025.11.13. 23:58

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
2025.11.12. 23:59

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
2025.11.12. 00:23

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
2025.11.10. 23:45

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2025.11.09. 23:27

Szegedi dráma és tragédia. Egyre mélyül az Újpest alatt a gödör

E-újság
2025.11.09. 00:23

Robbie Keane: A pletyka nem érdekel, jól érzem magam a Ferencvárosnál!; Redzic Damir: Sokat szeretnék tanulni Szoboszlai Dominiktól

E-újság
2025.11.07. 23:50
Ezek is érdekelhetik