Birkózás: az UWW a sérülések megelőzésére okítja bíróit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.23. 13:32
A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) bíróképző programjába új elemként beépíti a sérülések megelőzésének oktatását.    

Az insidethegames.biz oldal híre szerint az UWW a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpia tapasztalatainak kiértékelését követően alkotta meg az oktatás anyagát, mivel Argentínában a bíróknak proaktív módon kellett beavatkozniuk a kétes helyzeteknél a súlyos sérülések elkerülése érdekében.

A program célja, hogy a mérkőzésvezetők felismerjék azokat a szituációkat, melyekből komoly sérülés alakulhat ki. Az oktatás kidolgozásához alaposan tanulmányozták és kiértékelték a 110 versenyzővel megrendezett ifjúsági olimpia, illetve az azévi, 658 birkózó részvételével zajlott junior világbajnokságon történteket. A szövetség közlése szerint előbbin 100 versenyzőre vetítve 4.54 sérülés történt, míg utóbbin 10.64, ráadásul a sérülések a vb-n lényegesen súlyosabbak voltak, mint az ifjúsági olimpián.

„Arra a következtetésre jutottunk, hogy az azonnali és megfelelő bírói beavatkozással megelőzhetőek a veszélyes akciók és szabálytalanságok, így radikálisan csökkenteni lehet a súlyos sérülések számát a birkózásban”– jelentette ki Babak Shadgan, aki az UWW-t képviselte a nemzetközi sportszövetségek orvosi bizottsági vezetőinek találkozóján,Monacóban.

A birkózószövetség azt is jelezte, hogy a Shadgan által az ülésen prezentált oktatási anyag kapcsán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottsága workshopot tart majd.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
2 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
3 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
8 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
9 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
23 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24
Ezek is érdekelhetik