Gyász: elhunyt Gyuricza József olimpiai bronzérmes tőrvívó

MTI MTIMTI MTI
2020.03.11. 21:47
Hosszan tartó betegség után, 86 éves korában szerdán elhunyt Gyuricza József háromszoros olimpikon, kétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes tőrvívó.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján megjelent hír szerint Gyuricza hosszú ideje beteg volt, még a kilencvenes évek közepén egy érgörcs következtében mozgásában korlátozott lett, egyik oldala lebénult.

„Budapesti lakásában élt visszavonultan, ahol néhány nappal ezelőtt baleset érte. Megsérült, megütötte magát, kórházba került, de már nem lehetett megmenteni” – tájékoztatta a MOB-ot Kamuti Jenő, az egykori csapattárs.

A hódmezővásárhelyi születésű Gyuricza József a Bp. Haladásban, majd a BHSE-ben vívott, három olimpián vett részt: Melbourne-ben harmadik lett csapatban, ötödik egyéniben, négy évvel később Rómában negyedik csapatban, majd 1964-ben, Tokióban az együttesével hetedik, egyéniben 25. helyet szerzett. Világbajnokságokon tíz érmet nyert, köztük két aranyat és győzött főiskolás vb-n is.

Az 1955-ös római vb-n egyéniben bizonyult a legjobbnak, ezzel ő lett a szakág első magyar világbajnoka. Kardvívásban világbajnoki ezüstérmet szerzett és Universiade-győzelmet is aratott. 1968-ban a TF-en szerzett testnevelő tanári diplomát, majd 1970-ben vívószakedző, vívómester, 1977-től a mesteredző-cím birtokosa, a BHSE, a BVSC és az OSC vívóedzője volt. Temetéséről később intézkednek.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48

Gyász: elhunyt az 1958-as osztrák vb-csapat utolsó tagja

Minden más foci
2026.06.21. 13:25

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik