Nemzeti Sport: ez a mi ajándékunk előfizetőinknek

2020.03.28. 08:22
Egy hónappal ezelőtt kevesen sejtették, hogy mindennapi életünk ilyen mértékű fordulatot vesz. A koronavírus okozta járvány hatására minden megváltozott. Aki teheti, otthon marad, onnan követi a híreket. Többet olvasunk, keressük az információt, a hiteles forrásokat.

Köszönjük minden olvasónknak, hogy kitartanak mellettünk a járvány idején is, azt, hogy nekik nap mint nap továbbra is fontos olvasmányuk a Nemzeti Sport.

Ezért is szeretnénk megajándékozni most minden előfizetőnket.

A járvány, a veszélyhelyzet ideje alatt ezentúl minden Nemzeti Sport-előfizető díjmentesen, ajándékként kapja tőlünk nyomtatott újságja mellé a lap digitális számát, melyet egy előfizetéssel két digitális eszközön tud elérni. Így a családon belül egyszerre többen is olvashatják az NS-t, és a lapot szükség esetén az interneten keresztül is bárhonnan elérhetik az új szolgáltatáson keresztül.

Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy a nemzetisport.hu portálon – az erre a célra kialakított felületen:napilap.nemzetisport.hu– beírják az előfizetés megkötésekor megadott nevet, és az előfizetői azonosító számot (a számlán szereplő ügyfélkódot).

Ez a mi ajándékunk, mi ezzel tudjuk a veszélyhelyzet idején segíteni Önöket.

a Nemzeti Sport szerkesztősége / Mediaworks Hungary Zrt.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

Boldog csalárd békeidők – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.06.26. 00:05
Ezek is érdekelhetik