NOB: Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 08:25
Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), amit a végrehajtó bizottság elfogadott.

A NOB honlapján megjelent keddi közlemény szerint a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) magyar elnöke annak ellenére adta be lemondási szándékát, hogy továbbra is a leghatározottabban tagadja a közelmúltban őt ért súlyos vádakat és ártatlannak vallja magát. Ugyanakkor szavai szerint „rá kellett jönnie, hogy ezek a vádak beárnyékolják szeretett sportága olimpiai felkészülését és versenyét, ezért lemondásával szeretné megvédeni sportága hírnevét és az olimpiai mozgalmat”.

A NOB közleményében köszönetét és megbecsülését fejezte ki Aján Tamásnak ezért a gesztusáért, illetve megköszönte hosszú éveken át tett szolgálatait. Ajánt az ARD német televíziós csatorna illette súlyos vádakkal. Január elején sugárzott riportjuk szerint a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. A vádakat korábban a MACS is visszautasította.

Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5.5 millió dollár (mintegy 1.7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

Aján Tamás minden vádat határozottan visszautasított, és január végén az IWF végrehajtó bizottságának dohai ülésén maga kérte tevékenységének 90 napos felfüggesztését annak érdekében, hogy felállhasson egy független testület a vádak valóságtartalmának felderítésére.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
2025.09.12. 07:39

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.01. 18:07

Súlyemelés: madridi Eb-vizsgán a serdülő és ifjúsági korú ígéretek

Utánpótlássport
2025.07.22. 17:03

Súlyemelés: egységes csapattal második hely a nyíregyházi ORV-n

Utánpótlássport
2025.07.07. 08:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Súlyemelés: a szövetségi kapitánynál az utánpótlás van középpontban

Egyéb egyéni
2025.05.16. 09:13

Súlyemelés: Nagy Pétert kilenctagú elnökség segíti

Egyéb egyéni
2025.05.10. 15:03
Ezek is érdekelhetik